2021. december 10-től 12-ig Ünnepváró Vásárral és programsorozattal várja közönségét a Hagyományok Háza. Míves és egyedi portékákkal, kézműves workshopokkal, népzenei koncertekkel és táncházzal, zenés-táncos előadásokkal, gyermek- és családi programokkal teszik teljessé az advent készülődést a vásár három napján a Budai Vigadó gyönyörű épületében.

December 10-én tartják a Hagyományok Háza népszerű Karácsonyi rajzpályázatának eredményhirdetését, a legszebb alkotásokból pedig kiállítás nyílik a Halmos-Karsai teremben. Az ünnepváró program keretében szintén december 10-én kerül sor az Összefogás hagyományőrző mestereinkért című jótékonysági koncertre is, aminek célja az idős népzenészek megsegítése. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett koncerten közreműködik az Üsztürü Zenekar és Nyitrai MariannazEszterláncVirágvölgi Mártaés aTükrös ZenekarHavay Viktória és a Horsa BandaFekete AntalHavasréti PálKoncz Gergelya legújabb nemzedék a Mezőségen és a Dunántúlon: a Kodoba testvérek,Turi testvérek és Szalóki Ági. Agálaműsor teljes bevételét a mezőségi zenészmesterek megsegítésére ajánlja fel a Hagyományok Háza.

December 11-én délelőtt a Guliba Társulat gyerekműsorával, délután adventi gasztronómia bemutatóval, a Pengetős Trió gyerektáncházával és hangszerbemutatójával, Laposa Julcsi és zenekara gyerekkkoncertjével valamint Navratil Andrea családi koncertjével várják a látogatókat. Este a színházteremben a Magyar Állami Népi Együttes fiatal alkotóinak koreográfiái lesznek láthatók a Fókuszban a koreográfusok sorozat keretében. A szombati programot tánc- és énektanítás, majd hajnalig tartó táncház zárja.

Vasárnap a Töltöttkáposzta Galaxisba kalauzolja el a gasztronómia iránt érdeklődőket Katlan Tóni, de lesz gyerekkkoncert, akadálymentes táncház és fellép Szalóki Ági és zenekara is. A háromnapos ünnepi program Maier Cseperke a 2019-es Fölszállott a páva különdíjasának koncertjével zárul az Átriumban.

A Hagyományok Háza tágas belső tereiben egyedi kézműves és népi iparművészeti termékek közül lehet válogatni, többek között lesznek nemez, bőrműves, csuhé portékák, hímzett és szövött használati és dísztárgyak, népi ékszerek, kiegészítők, játékok, kosarak, kerámiatárgyak, sütőedények. A hétvégén jelentős kedvezménnyel vásárolhatóak meg a Hagyományok Háza kiadványai és 20 százalékos ünnepi jegykedvezménnyel válthatóak a jegypénztárban és az jegy.hu felületén jegyek az intézmény által szervezett előadásokra.

A programok az Átriumban ingyenesek, védettségi igazolvány felmutatása szükséges!

Részletes ünnepi program:

December 10.

14:00-22:00 Ünnepváró vásár
16:00-17:00 Karácsonyi rajzpályázat eredményhirdetés (Halmos Béla terem)
17:00-19:00 Aprók Tánca (Átrium)
19:00-21:00 Összefogás hagyományőrző mestereinkért – koncert (Színházterem)
22:00-0:00 Összefogás hagyományőrző mestereinkért – táncház (Átrium)

December 11.

10:00-23:00 Ünnepváró vásár és kiadvány árusítás
10:00-19:00 Kézműves foglalkozás Csiki Lórival (Átrium)
11:00-12:00 Adventi szokások felelevenítése a Guliba Társulattal (Átrium)
13:00-14:00 Pengetős Trió: „Egy húron pendülünk” – gyerektáncház hangszerbemutatóval, játékkal és tánccal (Átrium)
14:00-15:00 Ételek a kisböjtben, ételek a vizeinkből – előadás Katlan Tónival
15:00-16:00 Laposa Julcsi: NÉPI hang-színek: TÉL – gyerekkoncert
17:30-18:30 Navratil Andrea: Éjféltájba’ családi koncert (Átrium)
19:00-21:00 Fókuszban a koreográfusok – MÁNE 70- MÁNE Fiatal alkotók (Színházterem)
19:00-21:00 Hagyományok Háza tánctanfolyam (BV – Halmos Béla terem)
19:00-02:00 Hagyományok Háza tánctanfolyam és táncház (BV – Átrium)

December 12.

10:00-19:30 Ünnepváró vásár és kiadvány árusítás
10:00-19:00 Kézműves foglalkozás Csiki Lórival (Átrium)
11:00-12:00 Paár Julcsi: Kerekutca című lemezbemutató előadás (Színházterem)
12:00-13:00 Töltöttkáposzta Galaxis – előadás Katlan Tónival
13:00-14:00 Tatárné Nagy Ágnes – Kuncogó táncház (akadálymentes táncház)
15:00-16:00 Szalóki Ágnes gyerekkoncertje
17:30-19:00 Maier Cseperke a 2019-es Fölszállott a páva különdíjasának koncertje (Átrium