Emlékezés egy nyári táborra

Az ember időszakonként számvetést készít. Így van ez nyár végeztével is amikor, nem csak az történik, hogy lehűl a levegő és jönnek az esős napok, de a nyári szabadtéri rendezvényeknek, koncerteknek, táborozásoknak is vége szakad. Visszatekintve azért érdemes elgondolkozni merre jártunk mit láttunk, hogyha majd jövőre tervezzük a programjainkat, akkor az idei tapasztalatokat is számításba tudjuk venni. E sorok írója is felidézte magában a legjobb élményeit, s most közülük egy a maga nemében egyedüli a Betyársereg által megvalósult I. Ne Bántsd a Magyart Betyáros Családi Hétvége rendezvényre tekint vissza, már csak azért is, hogyha – mint tervezik – ennek jövőre lesz folytatása, akkorra minden olvasónk tudja majd, mire is számíthat.

Ha képzeletben pontozni kellene egy rendezvényt, akkor a legfontosabbak között nyilván ott szerepelne a helyszínválasztás. Ebből a szempontból ideális választásnak bizonyult a Betyárosé, hiszen a Pomáz község felett található Magyar Tábornál aligha lehetett volna jobbat találni. Budapestről kocsival, de Hévvel is könnyen megközelíthető, s a községből – akár gyalogosan – is egy jó kis sétával elérhető. Körben szemet gyönyörködtető látvány a zöld erdők, dombok tarkasága.
Péntek délután belépve a tábor területére, egyből bele is csöppentünk a szokásos forgatagba. A különböző eladópultoknál vásárolhatók voltak pólóingek, pulóverek, zászlók, könyvek, nemzeti vonatkozású apróságok, de még egy olyan sebtében felállított kovácspult is üzemelt, ahol testközelből ismerhettük meg ezt a szép, ám igencsak nehéz mesterséget. Az viszont gondolom, hogy senkinek nem okoz meglepetést, hogy a legnagyobb érdeklődés a vendéglátó pultok felé fordult. Nagy meleg lévén bőven fogyott a sör, s ezt jól esett kissé váltogatni némi pálinkával. Ahogy ürültek a poharak, úgy lettek csillogóbbak a szemek, barátságosabbak a mosolyok, s jólesően nyugtáztuk, hogy ez egy olyan hely, ahol valóban szereti a magyar a magyart. Nemsokára megkezdődtek az esti koncertek is, előbb a 30 éves Vérszerződés, majd a méltán népszerű OI-KOR zenéje szakította meg a táj csendjét.
A következő napot már teljes egészében a táborozásnak szenteltük, de más is így volt ezzel hiszen szombatra jócskán megugrott a látogatók száma. Érdekességekben nem volt hiány, mindet emlékezetből felsorolni nagyon nehéz is lenne, de élénken megmaradtak emlékeimben a látványos kiállított chopperek, a visszarettentő egykori büntetőeszközök, a kaloda a bitó és a börtön, az épületen belülre került I. és II. világháborús kiállítás és börze, valamint a kulináris élvezetek netovábbja a hatalmas bográcsban elkészített – ezt mindenki meg is kóstolhatta – bográcsgulyás. De nem csak testi táplálékot vehettünk magunkhoz, hiszen remek előadást hallhattunk a betyárok fegyverzetéről, a hunok harcmodoráról, a Pilisben rejtőző ősi történelmi gyökereinkről. A komoly mondanivalók közben némi zene oldotta a hangulatot Tápiómente régi táncosai és a Hagyományörző Kelevézek zenés-táncos bemutatója, illetve a jó ebédhez szóló betyárnóták által. S a fül mellett a szemnek is jutott élmény bőven, hiszen amellett, hogy idomított szürke marha és lovasbemutatót láthattunk, a szemünk előtt küzdöttek meg egymással – persze csak játékos formában – a Betyársereg legkiválóbb harcosai is.
Az események olyan gyorsan követték egymást, hogy szinte észre sem vettük az est eljöttét, amikor két nemzeti oldalon igazán nagyágyú, a Romantikus erőszak és a Kárpátia váltotta egymást a színpadon. Akiben pedig még a koncertek után is maradt erő, az ezt, a késő este kezdődött Táncház keretében vezethette le.
Vasárnap reggel már a búcsúzkodás jegyében telt, délelőtt mindenki elhagyta a tábort. S remélem minden idelátogató – hozzám hasonlóan – egy kellemes hétvége emlékével távozott, amihez az égiek kegyessége is hozzájárult, hiszen – talán kissé túlságosan is – rekkenő hőségben teltek el az élvezetes órák.
A tábor családi hétvégének volt meghirdetve, s valóban voltak is gyerekes családok a vendégek között. Én azonban mégis úgy érzem, a családiasság elsősorban azokra a jól megtermett, tagbaszakadt ámde kedves és barátságos betyárokra vonatkozott, akik remekül érezték magukat egymás társaságában, megerősítették régi kapcsolataikat, miközben minden bizonnyal új barátságokat is köttettek. Akik pedig nem betyárként érkeztek, azok is megismerhették történelmünk dicső múltja mellett a jelent is, napjaink azon hőseit, akik nem csak pólóik, mellényeik hátán viselik, de mélyen a szívükben is hittel vallják és átélik jelszavukat: Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!
Tölgyesi Tibor