Családi napot már sok helyen és sokszor szerveztek, de ennek a mostaninak az igazi különlegessége a témaválasztás: a magyarországi betyárság, múltjuk, életmódjuk bemutatása, kik is voltak, miért és miképpen élték az életüket, úgy ahogy. Sokszor talán negatívan hangzik a kifejezés, amikor azt mondjuk valakinek: De nagy betyár is vagy te! Azonban ez a hétvége arról fog szólni, hogy hazafias módon, színvonalasan öntsön tiszta vizet a pohárba a betyársággal kapcsolatban.
A szervező egy patrióta sportmozgalom, melynek tagjai olyan egykori és jelenleg is aktív sportolókból állnak, akik a küzdősportokban jeleskednek. Most azonban egy egészen más oldalukról ismerhetjük meg őket, hiszen családi hétvégét szerveznek – s erre is invitálnak mindenkit – a gyönyörű pomázi Magyar Vár táborban augusztus első hétvégéjén.
A szervezők hosszú ideje már tevékenyen részt vesznek a hazai betyárközösségek életében, jól ismerik a hagyományőrzőket, s most a hétvégén minden ezzel kapcsolatban felhalmozódott tudást, tapasztalatot, élményt hiteles módon szeretnének megmutatni mindazoknak, akik ellátogatnak Pomázra. Mindenkit szeretettel várnak, akik nyílt szívvel, és érdeklődve érkeznek, akár a kíváncsiság hajtja őket a betyárélet megismerésére, vagy akár csak egy kellemes, vidám, családias napot – napokat – szeretnének eltölteni jó társaságban és gyönyörű természeti környezetben. A rendezvényen mindenki meg fogja találni a számára leginkább vonzó időtöltést. Nyilván lesznek olyanok, akiket az esti koncertek – olyan neves fellépőkkel, mint a Vérszerződés, az OI-KOR, a Kárpátia, vagy a Romantikus Erőszak – érdekelnek igazán, de a kínálat nem csak a zenében és a napközbeni színes programokban – ahol minden korosztály megtalálja a neki valót – lenyűgöző.
A különlegességek elsősorban a betyárkultúrához köthető magas szintű megjelenések, amik sokszínűségéhez a meghívott különböző hagyományőrző szervezetek jelenléte is hozzájárul. Ez a fajta betyárkultúra jellemzően a Kárpát-medencében fordul elő, itt éltek azok a ma már hőssé vált alakok – gondoljunk a leghíresebbre, Rózsa Sándorra, de ott van például Vidróczki Márton, Sobri Jóska, Veszelka Imre, hogy csak néhányat említsünk közülük – akik ezt az életet sokszor nem önként, hanem kényszerűségből vállalták, helyesebben voltak kénytelenek vállalni. Tűzzel-vassal üldözték őket, szabad életük volt, de ez egyben nagyon nehéz sorsot is jelentett a számukra. Izgalmas életükhöz most minden látogató közelebb kerülhet, ezek megismerés nem csak érdekes, de fontos is, hiszen mára már úgy tekinthetünk rájuk, mint egy adott korszakban a nemzeti kultúránkat jellemzően meghatározó szereplőkre.
Az érdeklődőknek néhány fontos információ: a rendezvény augusztus 5-én délben kezdődik és két nap múlva a vasárnapi sátorbontással zárul. Helyszíne 2013. Pomáz Magyar Vár Tábor 1 Majdán utca
a kocsival érkezőket parkolóhely, a Hévvel érkezőket pedig transzfer kisbusz várja, így mindenki kényelmesen eljuthat a táborba. Az általunk választott jegy vagy egy-egy napra – 5 e ill. 6 e Ft – vagy két napra – 10 e Ft – érvényes. A jegyárban benne foglaltatik a sátorozási lehetőség is, ételt-italt pedig a kitelepülő árusoktól választhatunk ízlésünk és pénztárcánk szerint. Ezek a megfizethető dolgok, de ennél sokkal többet jelentenek majd azok az élmények, amiket az előadásokon, a kitelepülő kiállításokon, a személyes beszélgetéseken, kialakuló barátságokon keresztül kapunk.
Akinek ezek az információk nem elégségesek látogasson el a https://www.facebook.com/profile.php?id=100079956565270 oldalra, ott is sok érdekesség fogja várni a rendezvénnyel kapcsolatban.