A világ apró csodái

A könyv szerzői szerint a világ legérdekesebb állatai között biztosan ott vannak a hangyák. Véleményük nem meglepő, hiszen elhivatott mürmekológusok – hangyák életét tanulmányozó tudósok – de abban is biztosak, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, az ezentúl másképpen fogja látni a természetnek ezen apró csodáit.

Az ember naivan azt képzeli, hogy uralma alá hajtotta a Földet, pedig vannak olyan élőlények – a hangyák – akik százmillió éve birtokolják bolygónk szinte minden zugát, a mieinknél sokkal hatalmasabb és szervezettebb birodalmak formájában. Már itt éltek a dinoszauruszok korában, s bizonyára itt fognak még akkor is élni, ha az ember, mint faj, már nem szerepel a természet színpadán.
A hangyák feltérképezését érdemes számadatokkal kezdeni. Azt, hogy hány hangya élhet a Földön nem igazán tudjuk megmondani, egyes természettudósok szerint olyan tízbilliárdnyian lehetnek, ami azt jelenti, hogy egymilliónyi egyed jut minden emberre a bolygón. Ha ez nem elég vizuális kép, akkor azt mondhatjuk – egy hangyát átlagosan egy centiméter hosszúságúnak véve – hogyha egymás mögé állnának, akkor 334- szer elérnének a Földtől a Napig és vissza.
Ha nem lennének hangyák a Földön, az az ökoszisztéma teljes felborulását, a földi élet megszűnését jelentené, hiszen az általuk irtott zsákmányállatok – számos rovarfaj – letarolnák az erdőket, mezőket, nem lenne, aki elvégezné, az elhullott állatok nyom nélküli eltakarítását sőt a talaj porhanyósítása hiányában a növényi élet is kárt szenvedne.
Rengeteg nélkülözhetetlen tevékenységet végeznek tehát, ez a könyv 15 fejezetben foglalja össze – rendkívül szórakoztató olvasmányos, mégis tudományosan alátámasztott tényekre építve – amit ezekről az állatokról tudni érdemes. A könyv lapjain meghökkentőbbnél meghökkentőbb dolgok bukkannak elő, olyanok, melyekre csak annyit tud mondani az olvasó: hűha, ezt aztán nem gondoltam volna! Néhányat ideidézünk kedvcsinálónak, de ezek csak töredékei annak a sok csodaszámba menő felfedezésnek, amiket a hangyák életének tanulmányozásával megismertünk, s az alkotók is megismertetnek minket. Például tudjuk, hogy Dél-Európa mediterrán tengerpartja – Észak-Olaszországtól a francia és spanyol partokig – két, több tízmilliárd tagot számláló argentin gyöngyözőhangya család uralma alatt van. A 6000 kilométeres szakaszon ők uralják az ökoszisztémát – mint egy izgalmas maffiatörténetben, kiszorítva a korábbi őshonos fajokat – annak ellenére, hogy dolgozóik mindössze alig 2-3 milliméternyiek. Vannak olyan esetek is, amikor a különböző fajok éppen háborút vívnak egy-egy remek élőhelyért, ez történik jelenleg az USA meleg, déli részén az eddigi helyi uralkodó a hódító tűzhangya és az újonnan megjelenő területre vágyó sárga bolondhangya között. Bár a tűzhangya sokkal nagyobb és erősebb a bolondhangya olyan rafinált technikát alkalmaz, hogy az összecsapásokban folyamatosan nyerésre áll. S ami a lényeg, nem csak a tűzhangyának, de az embernek sincs olyan eszköz a kezében, amivel a sárga bolondhangya nyomulását képes lenne megakadályozni, ha az egyszer be akar fészkelődni – s egyre inkább úgy tűnik ez a célja – az ember otthonába. A hangyák sokszor összecsapnak fő riválisukkal, a termeszekkel is, s ilyenkor aztán hangyalábak is odavesznek a harcban. A sérült harcosok egy speciális szagot kiválasztva segítségül hívják társaikat, akik a sebesültet hazatámogatják. Ott pedig az ápolóhangyák gyógyítás gyanánt kinyalják a sebesült sebeit, ami általában sikeres beavatkozásként zajlik. Nem történik tehát targédia, mert ha egy hangya elveszti egy vagy két lábát, utána még vígan élheti életét, ez neki meg sem kottyan. Bizonyára az eddig leírtak is elgondolkoztatóak, azonban most jön az igazán meghökkentő tény a csatákhoz kapcsolódva. Ha a hangya három vagy több lábát veszti a küzdelemben – ekkor már nem tudna teljes életet élni, így csak nyűg lenne a családja nyakán – nem kér szagkibocsátással segítséget, megadóan várja a sors beteljesülését, a lassú elpusztulást.
Aki elolvassa ezt a könyvet, biztosan másképp tekint ezekre a porszemnyi, mégis rengeteg – amik közül jó néhány még általunk nem is megmagyarázható – csodát hordozó apró teremtményekre.
Hogy mi is igazán egy hangya azt ez a könyv tudományosan bemutatja nekünk, mégis zárszóként egy költőnk versét idézzük ide, aki érzelmileg közelített a bolygónk ezen kicsiny lényeihez:
Alföldi Géza
Két hangya

Két hangya
ment az úton,
rájuk léptem, az
egyik ott maradt
holtan, a másik
riadtan nézte a holtat…

Egy hangya,
nekem a föld apró,
fekete csöppje,
… de a másiknak talán
egy világ omlott össze!

Tölgyesi Tibor


Susanne Foitzik- Olaf Fritsche
Hangyák

Park Könyvkiadó 2021
Ára: 3999 Ft