Egy élet tizenegy lélegzetben

Március 8-án vasárnap volt  a Centrál Színházban A nevem Mary Page Marlow című darab ősbemutatója, Puskás Tamás rendezésében. Az időpont nem véletlen: ez a mű a nőket ünnepli, és bár nem emeli patetikus magasságokba a címbéli főszereplőt, igyekszik hűen bemutatni egy sorsot. Egy olyan sorsot, amely bármely nőé lehetne.

A darab sok tekintetben nem ad a hagyományos formaságokra. Kezdjük rögtön az elején: ugyan jó pár libretto használja az in medias res indítást, azt azért kevés darab mondhatja el magáról, hogy a főszereplő a negyedik jelentben születik meg, közvetlenül a harmadik házassága után. Nem, nem a Benjamin Button nőesített változatát láthattuk: szimplán egy fajta teniszmeccs játszódik az idővonalon az előadás alatt.

A tizenegy jelenet mindegyike egy-egy életszakaszt mutat be Mary életéből, és a változatosság kedvéért még véletlenül sem sorrendben vannak. Ahogy a néző lassan felveszi a fonalat hol az idős, megfáradt Mrs. Page-dzsel (Básti Juli), a következő jelentben már a kollégiumban tarott kártyázó Mary-vel (Borbély Alexandra) kell egy húron pendülnie.
Nem véletlenül használtam a címben a lélegzet szót. Ez egy mondhatni levegős darab, ami ugyan egy felvonásos, de rengeteg apró szünet jellemzi. Színpad-technikailag a különböző jelenetekbe a gyors átváltás szinte lehetetlen feladatnak bizonyul, ezért a közönségnek minden rész közt van egy pár perce feldolgozni a történeteket, összerakni magában az eseményeket, és elgondolkodni, hogy vajon a mi fog történni a következőben, tekintettel az átrendezés közben vetett évszámra és életkorra. Igazából ezek teszik érthetővé, és egyáltalán lehetővé a darab kronológiai gördülékenységét, és adják egyben egyedi atmoszféráját. Mindig csak pontosan egy-egy szegletet látunk Mary életéből, melyet a konkrét színpadi sarok is jelképez, ahol berendezték az adott életszakasz hátterét, egészen addig, amíg a legvégső jelenetben elénk nem tárul premier plánban az út.

„Úgy teszünk, mintha dönthetnénk az életünkről, pedig nem… csak sodródunk.” – jelenti ki a történet közepén Mary. Életét átszövik a motívumok, és a darab ott ragadja magával a szemlélőt, amikor kezdi megérteni, milyen háttérbe szorított, régi sérelmek törnek felszínre egy-egy döntésként. Egy összetört vázához tudnám hasonlítani, melyből nem találunk meg ugyan minden darabot, de azért összeállíthatjuk a cselekményt, ha szemfülesek vagyunk.
A darab tanulságát szintén egy idézettel tudnám megfogalmazni: „Ki vannak ránk szabva a szerepeink. Csak egyféleképpen lehetünk jó anya, jó feleség, jó nő… [..] És én egy fantasztikus színésznő vagyok.”
Zelena Dorina Lilla
fotó: Art&Lens Photography

Tracy Letts
A nevem Mary Page Marlowe
Rendező  Puskás Tamás

Centrál Színház
Bemutató: 2020. március 8.