Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok musical 22 éve járja diadalútját itthon és határainkon túl. Május 26-án a Budapest Arénában is bemutatják.  

Eddig 50 helyszínen, több mint kétszázezer néző láthatta az egyedülálló látványvilágú előadást. Csíksomlyón százezeres tömeg gyűlt össze, az Egri Vár történelmi falai között pedig évről évre állva ünnepel a közönség.

A történet szerint 1552-ben Szolimán szultán seregei megtámadták Eger várát. Néhány napot jósoltak a bevételére. Dobó István vezetésével kétezer védő nézett farkasszemet a hetvenezres török sereggel, végül a hosszas, sokszor kilátástalannak látszó küzdelem után, harmincnyolc nap elteltével az ostromlók megfutamodtak. A magyarok megvalósították a lehetetlent, legyűrték a fenevadat.

Dobó István, az egri vár kapitánya megtartotta esküjét. Kevéssé ismert azonban, hogy 1569-ben Dobó Istvánt Miksa császár parancsára felségárulás gyanújával letartóztatták. Bizonyítékot nem találtak ellene, mégis, nagybetegen is börtönben tartották, és szabadulásának feltételeként hűségnyilatkozat aláírását szabták. Dobó erre sokáig nem volt hajlandó, joggal gondolta: egész élete szolgált hűségnyilatkozatul. E történelmi tény nyomán íródott a musical keretjátéka: a rab Dobó, s az őt meglátogató Bornemissza Gergely visszaemlékezik élete fordulópontjaira, és a magyar történelem egyik legemlékezetesebb diadalára…

A musical a hűséges szerelmesekről, a bosszúszomjas bégről, a hitvány árulóról, a kitartásról, a hősi önfeláldozásról, és a világraszóló győzelemről szól.

Színpompás és látványos csatajelenetek, az egri nők legendássá vált harca a bástyákon, a tűzkerék, mely utat vágott az ellenség soraiban, mind-mind a különleges élmény részei. Az egyedülálló produkcióban a darab mára klasszikussá vált zenéje és mozgósító erejű szövege alapozza meg a látvány összhatását.

A lenyűgöző előadás egyaránt maradandó élmény minden néző számára, a kisgyermekektől az idősebb korosztályig. Az Egri Csillagok musicalben több mint 120 szereplő játszik, közreműködnek az Egri Vitézlő Oskola hagyományőrző vitézei és a táncosok.

A főbb szerepekben:

Idősebb Dobó István        
KELEMEN CSABA
Dobó István                     
NAGY LÓRÁNT
Bornemissza Gergely        
DÓSA MÁTYÁS
Cecey Éva                      
SZÉLES FLÓRA
Cecey Péter                    
SZŐKE ZOLTÁN
Ceceyné                          
ZÁM ANDREA
Jumurdzsák                     
TUNYOGI PÉTER
Szolimán szultán              
KÓSA ZSOLT
Gábor pap                       
HALMI ZOLTÁN
Sárközi                            
RÁCZ JÁNOS
Hegedűs István               
HÜSE CSABA
Izabella királyné              
RÁCZ RITA
Török Bálint                     
EGYHÁZI GÉZA
Lantos                            
ZÁDORI SZILÁRD
Vicuska                           
SILLÓ SÁRA

Rendező                        
MORAVETZ LEVENTE