Édesapja haláláról énekel David Duchovny

30

Az X –akták Mulder ügynökeként megismert színész, egy új önkifejezési formát talált, a rockzenét. David Duchovnyt most egy videóban láthatjuk, melynek címe, „Egy idegen a Szent Szívben”. A dal a 2018-as albumbáról való, amely a „Minden harmadik gondolat” elnevezést kapta. A videóban édesapja haláláról, és az azzal kapcsolatos felismeréseiről mesél olyan vallásos művészieséggel, mely által megérthetjük, hogy a zenész már-már transzcendentális módon kapcsolódik a zenéhez.

A számot az az élmény ihlette, mikor egy európai turné során Párizsban járt és belső hívásra meglátogatta a Szent Szív bazilikát. „Párizs az a hely, ahol édesapám meghalt több mint tíz évvel ezelőtt. Éppen rá gondoltam, amikor a Montmartre-i szállásomon a Szent Szív bazilikáról olvastam… mikor odaértem a templomba még mindig édesapámra gondolva, azt hallottam, hogy ezen a helyen az emberek nem magukért, hanem elsősorban másokért imádkoznak, nem is az ismerősökért, hanem általánosságban az emberiségért”.

„Így hát beléptem a templomba és imádkozni kezdtem, pedig igazából sosem imádkozom, de azon a helyen ez természetesnek hatott”– tette hozzá. „A dal abból az ihletett állapotból született”.

David Duchovny hamarosan Budapesten lép fel, elsőként koncertezik majd zenekarával nálunk. A legendás sármőrrel 2019. február 11-én találkozhatunk a MoM Sportban a Danubius Music szervezésében.

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here