2020-ban van a magyarság számára tragikus trianoni békediktátum 100. évfordulója, június 4-e egyben a nemzeti összetartozás napja is. Ebben a témakörben, ehhez kapcsolódóan jelent meg az Varga Miklós Ébredés című CD kiadványa. A dalok nem a nemzeti sérelmeinkről szólnak, ellenkezőleg, a Trianon által kiváltott, magyar csodaként is emlegetett újjászületésről, arról az élni akarásról, az akaraterő csodájáról, amit a magyar nemzet tett a Trianont követő évtizedekben és tesz napjainkban is, olykor igen erős európai ellenszélben. Arról az élni akarásról, ami ismét összehozza és egyben tartja ezt a nemzetet itt a Kárpát-medencében és azon túl is, mert a fennmaradásunkhoz, szükségünk van egymásra. Az elkészült album, a dalok erejével, ezt az összetartozást erősíti.

A CD-n 10 kifejezetten rock dal szerepel, ezek közül 3 vadonatúj (Elveszett föld, 1956, Nem maradsz egyedül), a többi egy része eleve angol nyelven íródott, amihez magyar szöveget Toldi Tamás, valamint Jantyik Zsolt írt. Vannak dalok, amik korábban íródtak, de eddig nem kaptak nyilvánosságot (A lánc, Búcsúzás helyett) és van olyan dal, ami előzetesen már megjelent sok előadó által elénekelve (Határtalan dal).

Az albumon két „vendégénekes” szerepel: Varga Vivien és Varga Szabolcs, akikkel Miklós -témájánál fogva is – „A lánc” című dalt adja elő. A vokálokat is ők énekelték fel. 4 dalban pedig az egykor angol nyelvű dalokat interpretáló, Mr. Zsolt gitározik. A stúdió hangszereket és egyéb gitárokat Szűcs Norbert játszotta fel, aki az elkészült CD hangmérnöke és egyik zenei rendezője is. Szerzőként, szintén zenei rendezőként és billentyűs hangszeres előadóként is szerepel a lemezen a régi „harcostárs”, Retzler Péter.

A CD megrendelhető lesz a Líra.hu, Libri.hu, Bookline.hu, Shopline.hu oldalakon, valamint az ismert szaküzletekben.