Dunakanyar Kortárszenei Fesztivál

2022. június 10-19. között kerül megrendezésre a Dunakanyar Kortárszenei Fesztivál. A regionális koncertsorozaton kortárs, élvonalba tartozó magyar zeneszerzők művei csendülnek fel a Dunakanyar legkülönfélébb helyszínein; így a Visegrádi királyi Palota Herkules-kútjánál, a Dunabogdányi Nepomuki Szent János-templomban vagy a Dunabogdányi Szabadstrandon. Rangos hazai zeneművészeti alkotásokon keresztül mutatják be a szervezők a magyar kortárszenei szcéna sokszínűségét és elismertségét. Tematikus hangversenyek ingyenesek, az ország egész területéről érkeznek a fellépők. Olyan neves előadókkal találkozhatnak az érdeklődők – többek között –, mint Balga Gabriella a Magyar Állami Operaház magánénekese, a Debreceni Sonus ütőegyüttes vagy a Cantemus Gyermekkar. A koncertsorozat művészeti vezetője Kutrik Bence.

Június 10-én, pénteken, 20 órakor a Debreceni Sonus Ütőegyüttes ad koncertet. A koncert egy törzsi hangulatot idéz fel, témája a kőkorszak és az őserő. A helyszín sem hangversenyterem, ezért az öltözetnek sem kell ünnepinek lenni: a bogdányi Strandon lesz az esemény, ahol a homokra épített színpadon lép fel az együttes. A hangverseny után tábortűz köré gyűlve, a közönséggel együtt közös dobolás lesz. 

Június 12-én, vasárnap, 16 órakor gyermekkórus énekel majd a katolikus templomban. Ezalkalommal vegyesen mutatunk be egyházi témájú és gyermekeknek, családoknak szánt kórusműveket. A Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar fog fellépni, ami az ország egyik legjelentősebb és legjobb gyermekkórusa, közel 50 fős létszámmal, Szabó Dénes karnagy vezényletével. 

Június 17-én, pénteken, 20 órától kamaraest lesz, a Művelődési Házban „Köztünk élő kortársak” címmel szervezik meg, hisz tényleg köztünk élnek: magyar szerzők művei szólalnak meg, sőt többen dunakanyari kötődésűek is. 

A koncertsorozat vasárnap, június 19-én Balga Gabriella operaénekes dalestjével zárul Kortárs dalok reneszánsz környezetben címmel,a helyszín a Visegrádi Királyi Palota. Reneszánsz környezetben csendülnek fel reneszánsz dalok és kortárs magyar szerzők művei. Kortárs és reneszánsz, érdekes párosítás… A párosítás alapötletét a helyszín adta. A Visegrádi Palotában található Herkules kút-udvar Európa egyik legszebb és legépebben fennmaradt reneszánsz udvara. “Koncertünk bemutatja az elsők között lejegyzett énekes műveket. A reneszánsz volt az a kor, amikor elkezdtek foglalkozni a zene rendszerezésével, leírásával, megörökítésével. A historikus dalok mintegy keretként körvonalazzák a ma élő, tehát kortárs zeneszerzők műveit. Próbáltam olyan dalokat párosítani a kortárs művekhez, melyek hasonló tematikájúak. Érdekes megfigyelni, hogyan festették le ugyanazt a lelki állapotot, témát a régi és mai zeneszerzők. A koncertbe belecsempésztem olyan dalokat is, melyek még színesebbé teszik a műsort, mint például Farkas Ferenc: Öt francia trubadúr dallam c. műve, melyet a reneszánsz kor ihletett, vagy hallhatunk Federico García Lorca átörökített ősi dallamokra írt verseiből. Érdekesség, hogy Orbán György dalainál is Lorcára esett a zeneszerző választása, melyeket Weöres Sándor fordított le. Fogadják sok szeretettel koncertünket ebben a gyönyörű környezetben, a Visegrádi Palotában!” – nyilatkozta Balga Gabriella, a Magyar Állami Operaház magánénekese a koncertről.

Helyszín: Visegrádi palota, Herkules kút-udvar, rossz idő esetén a lovagteremben kerül megrendezésre a hangverseny.