A zenerajongók különleges ingyenes programokkal is találkozhatnak utcákon, tereken, templomokban és koncerttermekben 2019. június 5 és 10 között, a Filharmónia Magyarország szervezésében 2019-ben ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Con Spirito Egyházzenei Fesztiválon. A fesztivál Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és Nyíregyházán várja zeneszerető közönségét lelki feltöltődésre. Különleges programokkal találkozhatnak utcákon, tereken, templomokban és koncerttermekben Pünkösdkor, június 5 és 10 között.

Szent Efrém Férfikar

A 2019-es Egyházzenei Fesztiválon azonos figyelem irányul majd mind a négy keresztény egyházra. Az eseménysorozat programjai közt olyan hangversenyek kaptak helyet, mint Sebestyén Márta, Kovács Róbert orgonaművész és a Szent Efrém Férfikar koncertje, ahol Pünkösd jeles napjának legszebb zenéi csendülnek majd fel bizánci-görög, latin, ószláv és magyar nyelven, nyolc évszázad terméséből, napkelettől – napnyugatig. Olyan kiváló zeneszerzőktől hallhatnak darabokat, mint Johann Sebastian Bach, Liszt Ferenc, Olivier Messiaen, vagy Maurice Duruflé. Bepillantást nyerhetnek az egyes korok zenei világába és nyomon követhetik a zenei kultúra fejlődését is.

Sebestyén Márta

A Kossuth-díjas Szabó Dénes által vezényelt Nyíregyházi Cantemus Kórus Tóka Ágoston orgonaművész közreműködésével ad hangversenyt június 5-én Nyíregyházán, június 7-én Békéscsabán és június 8-án Debrecenben.

Az egyházzene és az orgona egymástól elválaszthatatlanok, ezért két programon is a hangszerek királynője lesz a főszereplő. Debrecenben július 7-én Karasszon Dezső orgonaművész, zenetörténész tart orgonakurzust, melynek keretében lehetőség nyílik az orgonairodalom mesterműveinek a megszólaltatására. Június 8-án “Az orgona lelke” című orgonabejáráson vehetnek részt a debreceni Református Kistemplom felújított hangszerének teljesebb megismerésére.

A felsorolt rendezvényeken kívül színes programkavalkáddal érkezik az ötödik Egyházzenei Fesztivál a hat városban. Az érdeklődők részt vehetnek szakrális programokon is, például zenés áhítaton, Pünkösdi liturgián, ünnepi istentiszteleten, de lesz flashmob, szabadtéri zenés előadások, kórustalálkozó és a gregorián énekek titkaira is fény derül.

Jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország helyi irodáiban, az ismert jegyirodákban, a hangversenyek helyszínein, valamint online a http//www.jegymester.hu oldalon. Részletes információért látogasson el a Filharmónia Magyarország honlapjára, a http//www.filharmonia.hu weboldalra.