Különleges felkérésnek tett eleget Boban Markovic, a híres szerb trombitás fia, Marko Markovic segítségével. A négy fal között rekedt legendás művésznek a járványhelyzet miatt 12 állomásos európai turnét kellett lemondania, ami a tavalyi Fonó által kiadott ’Mrak’ (Sötétség) című albumot népszerűsítette volna Szlovákiában, Németországban, Ausztriában, Olaszországban és Szlovéniában. Az említett album világhírét annak is köszönheti, hogy a World Music Chartot ritkaságnak számító, 2 teljes hónapig vezette, a Songlines, nemzetközi világzenei szaklap pedig Top of The World (világcsúcs) minősítéssel illette. A földkörüli lemezbemutató turné stílusosan újévkor kezdődött Ausztráliában, és azóta már több országban is hallhatták a legújabb album slágereit január és február folyamán, márciusban azonban hirtelen otthon maradtak a művészek, és most már úgy tűnik, nem is tudják befejezni a megkezdett egyéves turnét. Ebből a kilátástalannak tűnő helyzetből azonban talán mégis sikerült mostanra előnyt kovácsolniuk. Hiszen egy ugyanannyira elfoglalt zenekarral végre jutott idő a rég vágyott együttműködésre! Egy novemberi, pozsonyi koncerten találkozott a Boban Markovic Orkestar a Szlovákiában és Csehországban is népszerű Vidiek nevű csapattal, és meg is beszélték, hogy közös alkotást fognak létrehozni valamikor a jövőben. Aztán a rengeteg fellépés miatt nem tudtak visszatérni a közös tervekhez, majd jött a karantén, és egy nehéz, reménytelen  helyzet a zenészek számára, aminek hatására Richard Jajcay, a Vidiek frontembere megírta legújabb slágerüket a Hrajte Trubky-t. Innentől már egyenes út vezetett a közös hanganyag, majd a videóklip megalkotásáig, amiben Boban a járványügyi szigorú intézkedések miatt nem tudta összehívni 12 fős zenekarát, így az összes hangszersávot fiával ketten játszották fel, és rögzítették saját, otthoni stúdiójukban. ’Szóljanak a trombiták… harsogjon a dob… mintha nem is történt volna meg, ami történt’ – hallható a szövegben – mert másként nem lehet, tesszük hozzá halkan, csak zenével és vidáman, így talán elviselhetővé lehet tenni az elviselhetetlent! Boban a klipet bemutató videóban a saját közösségi oldalán elmondta, milyen fontos most  követni az intézkedéseket és otthon maradni, ezzel vigyázni egymásra. A bezártság elviseléséhez kell azonban a jó hangulat, és a sok melankolikus hangvétel mellett bizony nagy szükség van a vidám zenékre is. Aki erre számít, az nem fog csalódni.

Szóljanak hát a trombiták Szerbiából, harsogjon a dob és a gitár Szlovákiából és Csehországból minden országba, ahol szükség van az örömzenére, a féktelen vidámságra!

Vidiek featuring Boban & Marko Markovic: Hrajte Trubky