Beszélgetés a Balázs Béla- és Életműdíjas Dallos Szilviával

28

Színésznő, balettmester, író, rendező, oktató – Balázs Béla-díjas, 2015-ben elsőként kapott Életmű-díjat. A sok mesterség közül melyik a legkedvesebb?

Ezt nem lehet különválasztani, mindegyik én vagyok. Mindig az volt a legkedvesebb, amit éppen csináltam. A felsorolásból kimaradt a táncrendezői végzettségem a Szinház-és Filmművészeti Főiskolán. Ezzel párhuzamosan végeztem a Balettintézetben a 4 éves balettmesteri szakot. Írói pályám akkor indult, amikor a főiskolára jártam, mert volt egy Figuratár c. füzetecském, amibe feljegyeztem mindazokat az érdekes jelenségeket, amelyeket az utcákon, közlekedési eszközökön, vagy bárhol hallottam vagy láttam, abban a reményben, hogy színészként valamikor fel tudom majd használni egy figura megteremtésénél. Egyszer találkoztam a rádióban egy szerkesztővel, Zoltán Péterrel, aki miután elolvasta ezeket a kis feljegyzéseket, azt mondta, hogy ezek kész novellák, és ha dramatizálom, a rádióban helyt kapok egy magazinműsorban. Ő segített a dramatizálásban.

Számos könyve, színdarabja jelent meg eddig, némelyik több kiadást is megért. Hogyan választ témát?

Ha valami engem meghat, vagy felbosszant, vagy igazságtalanságot érzek, vagy valamilyen indulatot kelt bennem, képes vagyok színdarab, vagy könyv formájában megírni, de pl. írtam 3 mesekönyvet is, az Illemberke az óvodában, Illemberke az iskolában és az Időkirály birodalma címmel, mindhármat a TV megfilmesítette és nagy sikerrel vetítette. Sajnos a könyveket ma már sehol nem lehet megkapni. Ezen kívül többek közt megjelent több kiadásban a „Forgatások mosolya” c. filmes anekdota gyűjtemény, a Cukorkásüveg c. családregény, az Akvárium c. színdarab, melyet 1973-ban a kecskeméti színházban adtak elő, valamint az Utószinkron c. színdarab, melynek premierje 2009-ben volt a Tivoli színházban.

Pályájának meghatározó eleme a szinkron. Mindenki emlékszik Ellire a Dallasból. Mai napig sok felkérése van, hosszú évekig beszédtechnikát és színészmesterséget tanított. Hogyan kezdődött?

1961-ben léptem át először a Pannonia Filmstúdiónak, a szinkron fellegvárának küszöbét, meghallgatásra hívtak a „Rocco és fivérei” c. filmhez, Annie Girardaut szerepére, és még ma is hihetetlennek tűnik, hogy akkora szerencsém volt, hogy 30 meghívott közül engem választottak, mivel az én hangom, habitusom felelt meg legjobban a figurára. A Dallas c. filmsorozatnak köszönhetően még az is megadatott nekem, hogy eljussak South Forkba, a Dallas ranchra.

Könyvei, mint pl. a „Magyar Hangja: A szinkronizálás története” a munka közbeni anekdotákról is szól. Úgy hírlik, hogy ismét ilyen témájú könyvön dolgozik. Mesélne erről? Mikorra várható a megjelenés?

Jelenleg ennek a könyvnek a bővített kiadásán dolgozom, olyan színészek, rendezők, hangmérnökök és szinkron szakemberek vallanak a szinkronról, akik az eddig megjelent könyvben nem szerepeltek, a Nap Kiadó jövő év elejére tervezi megjelentést.

Nagyon fontos a család, lánya, veje, unokái, nővére. Férje, Lestár János filmrendező sajnos már nincsen közöttünk. A temérdek munka mellett jut elég ideje a családra?

Mindig is a család állt az első helyen, még akkor is, amikor nappal, mint színész, éjjel mint író dolgoztam. Pályám során rengeteg segítséget kaptam a szüleimtől és nővéremtől, amikor mindketten dolgoztunk, akkor a kislányom nagyon sok időt tölthetett velük. Férjemmel, aki filmrendező volt és szintén nagyon sokat dolgozott, mert a világ szinte minden táján forgatott. Az 53 évig tartó boldog házasságunk során egymásnak is nagyon sokat segítettünk. Lányom az egyetem filozófia szak elvégzése után szinkronrendező lett, férje szintén szakmabeli, színész, Kálloy Molnár Péter. Tőlük megkaptam életem legnagyobb ajándékát, két unokámat, Szofit és Pistit.

Különös helyet foglal el az életében és szívében Alsóörs. Több könyvében is szerepel ez a Balaton melletti helység. Idén is ott töltötte a szabadságát. Honnan ez a kötődés?

Apukám 1938-ban építette Alsóörsön a Dallos fészek elnevezésű kis nyaralót, ami gyermekkoron csodálatos helye volt, sok ott élő kis barátommal együtt bejártuk az egész környéket, hegyeket-dombokat, naphosszat úsztunk a Balatonban. Számomra már a gyermekkorban is a csodák kimeríthetetlen tárháza volt. Később pedig alkotóházzá változott, mert én abban a pici „dolgozószobában” írtam meg könyveim és darabjaim legnagyobb részét, és ez a mai napig így van. Egyik könyvem pl. egy felsőörsi (Alsóörstől néhány km-re fekvő falu) családról szól, akiket nagyon ismertem és szerettem.

Köztudott, hogy imádja a kutyákat, főleg az éppen aktuális német juhászt, pedig Szimat folyamatos elfoglaltságot jelent, de megbízható barát és társ is. Mondana néhány szót a „Szimat naplója” c. könyvéről?

Tulajdonképpen 1944 óta van kutyám, akkor még kisgyerek voltam, és le kellett mennünk a bombázások elől a pincébe, ahová egy nap betévedt egy kis fekete keverék kutyuska, és a pincelakók ki akarták rakni a szűrét, de én szembeszálltam mindenkivel és Lord, a kutya ott maradt a pincében. Én mindig imádtam a kutyákat.

De mégis a német juhász kutyák álltak a szívéhez legközelebb.

1970 óta mind a mai napig német juhász kutyám volt és van, megszakította ezt a sort két befogadott kutya, ezek hozták magukkal a nevüket, egyébként a többi mind Szimat névre hallgatott. A mostani kutyámról írtam a Szimat naplója c. könyvemet, amely életrajzi elemek mellett Szimat bénulásból történő, csodával határos gyógyulásáról szól. A kutyáim életem során nagyon sok örömet és rengeteg barátot szereztek nekünk.
Gál Andrea

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here