2019 március 28-án Weininger Andor hagyatékából a BAUHAUS 100 “Absztrakt revü” címmel kiállítás nyílt a Nemzeti Galériában, a tárlatot 2019. július 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

A modern művészet egyik bölcsőjének számító németországi főiskola alapításának 100. évfordulója alkalmából mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria Weininger Andor kiállítását. Az anyagot abból a 80 művet és több mint 80 vázlatot, tervet tartalmazó kollekcióból válogattuk, mely a művészről elnevezett Alapítvány adományaként Bajkay Éva kutatásai, kapcsolatai révén került a múzeumba.

A sokoldalú művész 120 évvel ezelőtt született Pécsett, majd egy évig a pesti Műegyetemen építészetet tanult. 1919 és 1921 között bekapcsolódott a Pécsi Művészkörbe. Modern festőbarátaival: Molnár Farkassal, Stefán Henrikkel és Johan Hugóval Breuer Marcell hatására 1921-ben úgy határoztak, hogy beiratkoznak az újfajta képzést nyújtó weimari Bauhausba. Kiállításunkat azokkal a színgazdag, expresszív olajképekkel – korai műveikkel – indítjuk, amelyeket még itthon festettek, s eddig Budapesten így együtt még sosem szerepeltek, majd az életmű valamennyi szakaszát bemutatva az 1970-es években keletkezett geometrikus kompozíciók impozáns sorával zárul, felmutatva köztük a síkból a tér felé mutató Bauhaus-hagyományú kísérleteket.

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here