A Kiscelli Múzeumban 2019. május 31. és 2019. szeptember 22. között látható kiállítás nem kizárólag művészettörténeti szempontból vizsgálja Barta Lajos pályáját, hanem a hidegháború történeti–politikai kontextusában mutatja be a művész lehetséges túlélési stratégiáit. Az autonómia megtartásának igényét, a kultúrpolitika szempontjainak való megfelelés nyomasztó kényszerét, a belső, majd a külföldi emigráció és az idegen közegbe való integráció összes stációját.

A fiatal korától kezdve európai horizonton tájékozódó szobrász, Barta Lajos (1899–1986) csak az 1940-es évek második felében talált rá saját művészi útjára, érett, absztrakt stílusára. Ekkor már közel ötvenéves volt, túlélte a munkaszolgálatot, a holokausztot, és a második világháborút. 1945-48 között az Európai Iskola művészcsoport tagjaként élettársával, Rozsda Endrével csak igen rövid ideig élvezhették a szabadság légkörét. Ekkor a pályatársak és a közönség élénk figyelmétől kísérve fedezte fel szobrászként és rajzolóként is az absztrakcióban rejlő változatos lehetőségeket. Azokat a művészi élményeket dolgozta fel, amelyeket az 1943-ig tartó párizsi tartózkodása alatt első kézből gyűjtött, a szürrealizmussal és az absztrakt, konstruktív törekvésekkel való találkozást. Plasztikái egyetlen pontból törnek a magasba, az első pillantásra instabil hatást keltő kompozíciók a harmonikus súlyelosztással teremtenek egyensúlyt. 1949-re, éppen mire Barta rátalált saját hangjára, az absztrakció Magyarországon a szocialista realizmus térnyerésével párhuzamosan kiszorult a hivatalos művészeti színtérről. Ahhoz, hogy létfenntartását biztosíthassa, beállt a hivatalos művészek sorába, szocialista realista stílusú köztéri szobrokat készített állami megrendelésekre, otthonában pedig belső emigrációba vonulva folytatta saját útját, absztrakt szoborterveket, formakísérleteket rajzolt. Az 1956-os forradalom utáni konszolidáció idején az absztrakt művészet megjelenhetett alkalomszerűen, a nyilvánosság tereiben ugyanakkor még sokáig nemkívánatosnak minősült. Barta elszántan újrakezdte szabad szobrászi tevékenységét, mintha pótolni szerette volna a Rákosi-­korszakban elvesztegetett időt. Az 1965-ig tartó időszak egyre növekvő formai sokszínűségével legkiemelkedőbb alkotói periódusa. Művészi kiteljesedésre Magyarországon azonban a hatvanas években sem volt lehetősége, ezért 1965-ben Németországba emigrált. Élete utolsó húsz évében – amely az érett stílusban alkotó évek számát tekintve a művész aktív idő­szakának mintegy fele – a szabadság légkörében alkothatott. Absztrakt elképzelései nagyméretű köztéri szobrokként ölthettek formát Németországban.

Barta Lajos kiállítása folytatása annak az ötödik éve tartó kutatómunkának, melynek során a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményében őrzött anyagokból kiindulva egyes tárgyakon vagy műcsoportokon, azokhoz kötődő történeteken keresztül a hatalom és művészet bonyolult viszonyának kérdését elemezzük és mutatjuk be.

A kiállítás és a kétnyelvű katalógus a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a kölni Martin-Lantzsch-Nötzel-Stiftung és a Goethe-Institut Budapest együttműködéseként valósul meg.