Fotó: Domolky Dániel

Két bemutatóval zárta az évet a Katona József Színház, a Kamrában 2019. december 20-án Tarnóczi Jakab rendezésében a Bánk bánt, a Nagyszínpadon pedig 2019. december 21-én Bocsárdi László rendezésében a Tartuffe-t látható a közönség.

Katona József: Bánk bán

II. Endre magyar király udvara. Mivel Endre járja az országot, helyette otthon, Esztergomban felesége, a meráni Gertrudis uralkodik. A magyar urak fortyognak: nem elég, hogy Gertrudis idegenszívű, nem magyar vérből származik, nemcsak a magyaroknak oszt kiváltságokat, de ráadásul még nő is! 

Erre tér haza Bánk bán, az ország nagyura, aki hol féltékenyen őrjöng itthon hagyott felesége, Melinda hűtlensége miatt, hol puhítani próbálja a főurakat és csillapítani az indulatokat, hol csak „meztelen fegyverrel, magánkívül sok ideig tipeg-topog”, mert főúri és magánéleti kötelességei között képtelen döntéseket hozni.

A Bánk bán egy véres, végtelen, évszázados indulatokkal teli éjszaka története, amiben minden sértettség, összeférhetetlenségből eredő trauma és kisebbségi komplexus a felszínre bugyog. Egy éjszakáé, amiből talán jobb fel sem ébredni. 

„BÁNK: Világot, itt! világot!”

Fotó: Horváth Judit

Molière: Tartuffe

Alice Georgescu román fordítása alapján a szövegkönyvet készítette Kali Ágnes és Bocsárdi László

Kiről szól valójában a Tartuffe? Egy minden hájjal megkent szélhámosról, aki éppen a morál álruháját felöltve követi el a legnagyobb disznóságokat? Egy kétségbeesett kispolgárról, aki mindenáron be akarja bizonyítani feleségének, hogy az úr a házban csakis ő lehet, és ezért képes egy hűségesnek mutatkozó kutyát farkassá vadítani? Imposztor, becsapott? Tettes, áldozat? A helyzet nem olyan egyszerű, hogy csak úgy, könnyedén bárki beskatulyázhatna bárkit is.

De mégis, miről szól akkor a Tartuffe? Egy furcsa családdráma lenne, amelyben a belső problémák egyetlen bűnbakra vetülnek? Egy költői önvallomás arról, hogy amennyiben a helyzet úgy hozza, mindannyian megkísérthetők vagyunk? Ürügyként szolgáló történet, amely leleplezi a láthatatlan és személytelen háttérhatalom önkényes igazságszolgáltatását?  Az ellentmondásosságba feszülő racionalizmus tragikomikus tűzijátéka.