Balázs János (Alsókubin, 1905. november 27. – Salgótarján, 1977. március 18.) cigány származású magyar festőművész és költő. A mindössze két osztályt végzett vidéki cigánytelepen élő ember mindent elolvasott, amihez hozzájutott, Homérosztól a magyar klasszikusokon át Shakespeare-ig, Balzac-ig és Nietzschéig. Olvasmányélményeiből és a fantáziája által kiszínezett világból táplálkoztak festményei, versei; naplót is írt, és saját maga készítette hangszereken játszott a „pécskődombi remete”.

63 esztendősen kezdett festeni, életművét mindössze 8 év alatt hozta létre. Szűkebb pátriájában, Salgótarjánban hamar felfedezték, itt rendezték meg első kiállítását a hatvanas évek végén, és azóta is lelkiismeretesen ápolják az emlékét. Országos ismertségét – a naiv művészet iránt a hetvenes évek elején feltámadt érdeklődés nyomán – külföldi kiállítások sora követte.

A Magyar Nemzeti Galéria 1972-es Magyar naiv művészek a XX. században kiállítása után készítette Moldován Domokos a Magyar naiv művészek 1972–74 című filmjét, mind a kiállításban, mind a filmben jelentős fejezet jutott Balázs Jánosnak. Rendszeresen foglalkozott vele a média, újságírók, riporterek faggatták, több portréfilmet is készítettek róla (Kernács Gabriella: Balázs János vagyok.,1972, Kőszegi Edit, Shah Timor). 1977-ben megjelent verseskötetét (Ecsettel és irónnal, Corvina kiadó) a saját képeivel illusztrálta. A Kieselbach Galéria adta ki 2009-ben, külön magyar és angol kötetben azt a mindmáig legteljesebb, reprezentatív monografikus albumot, amely a róla szóló írásokat és a naplójegyzeteit gyűjtötte egybe („Cigány büszkeséggel”. Balázs János – ’With Gipsy Pride’. János Balázs; szerkesztette Kolozsváry Marianna). Az utóbbi években jelent meg Botos Zoltán személyes hangú visszaemlékezése Beszélgetéseim Balázs Jánossal címen (Salgótarján, 2014), s kiadás előtt áll egy újabb kötet a Kálmán Makláry Fine Arts gondozásában.

A körülbelül 300 művet számláló oeuvre-ből a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumon kívül az 1976-ban megnyílt kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumában is jelentős kollekció található. A legjelentősebb számban azonban magángyűjtők őrzik a rövid, de termékeny, egyedülálló életmű darabjait – mindenekelőtt Horn Péter, akinek a gyűjteményéből válogattuk a Műcsarnok kiállításának anyagát.