Az élet szép, tenéked magyarázzam?”- Beszélgetés Zsolnai Júlia színésznővel

Kedves Juli én már nagyon sokszor hallottalak verset mondani, volt olyan is, amit a te előadásodban ismerhettem meg. Nemcsak a vers tett rám nagy hatást, hanem a rendkívül átélt előadásmód is.

Sok gyerek álmodik a színpadról, te is színésznőként gondoltál-e magadra már gyermekként, vagy csak később alakult így az életed?

Már kicsi gyerekkoromban, pontosabban óvodás koromban szerettem verset mondani, alsó tagozatosként az iskolai ünnepségeken én voltam a “szavaló”. Akkor persze még nem volt ez elköteleződés, de aztán úttörővasutasként az ottani színjátszókörben elkezdtem színdarabokban fellépni, és ez eldöntötte a dolgot. Aztán bekerültem a Belvárosi Irodalmi Színpadra, ami végképp meghatározta az életemet.

Békés András osztályába jártál a főiskolán. Kik voltak az osztálytársaid?

Farkas Zsuzsával kezdem, aki azóta is A BARÁTNŐ, aztán szegény Mányai Zsuzsa, aki már nem él, Hámori Ildikó, Cserhalmi György, Székhelyi József, Várday Zoltán, Maros Gábor és Vogt Karcsi, aki sajnos szintén nincs már velünk.

Debrecen, Veszprém, Békéscsaba, Miskolc nagynevű vidéki színházak vezető színésznője voltál, voltak-e kedvenc szerepeid/partnereid?

Nehéz ezekre válaszolni. Sokat játszottam, de már nagyon régen volt, hiszen hosszú ideje szabadúszó színész vagyok. Szerencsére azért a memóriám jó és emlékszem pl, Corday Saroltára (Marat halála), amit még főiskolásként játszottam Debrecenben. Nagyon szerettem Hétzsákné kapzsi asszony, gonosz mostoha szerepét a Hamupipőkében. Később Békéscsabán a Tartuffe-ben Elvirát játszottam, azért az nagyon jó szerep. Az ott töltött négy évad alatt nagyon sokféle műfajban próbálhattam ki magam, a Potyautas című zenés vígjátéktól kedves gyerekdarabokon át a Névnap című Kertész Ákos darab Júliájáig, a Szerelmi házasság (G.B. Shaw) Blanche-áig. Az ottani legkedvesebb emlékem a Bath-i asszony a Canterbury mesékben. A legtöbb és talán a legjobb szerepeket Miskolcon játszottam. Irma, te édes, Cseresznyéskert (Sarlotta Ivanovna), Black Comedy, Milliomos Nápoly, Lila ákác, Kaviár és lencse ….ó, de sok szép darab. És a (talán) fő kedvenc a Néma levente Zíliája. Beugrásként a Vád tanúja. De lehet még sorolni.

Úgy tudom szinkronszínészként is dolgoztál, és a film világa sem ismeretlen számodra. Láthattunk például a Jóestét nyár, jó estét szerelem c. filmben és a Szomszédok egyes epizódjaiban is. A sorozatok világa is közel áll hozzád?

A “szinkronszínész” egy újkeletű, meglehetősen degradáló kifejezés. Régebben kizárólag színészek szinkronizáltak, nem is akárkik, a legnagyobbak is. Mára megváltozott a helyzet, nagyipari mennyiségben kell készíteni a szinkronokat, hangalámondásokat. Egyre kevesebb az idő, és ez sajnos, sokszor a minőség rovására megy. A szinkron mára javarészt nem művészi tevékenység, inkább a szakmai, mesterségbeli tudás megnyilvánulása.

A filmezés, tévézés kimaradt az életemből, az említett művekben épphogy csak felvillantam, nem gondolom, hogy említésre méltóak lennének. TV-szerepként talán csak a ma már nem kurrens Bors című sorozatban volt említhető megjelenésem.

Sokszor látunk különböző rendezvények felkért közreműködőjeként. Olyankor te választod ki a verset, vagy a meghívó fél?

Sokszor rám bízzák, hogy mit választok, de akad olyan is, amikor megneveznek egy művet, van amikor csak a költő személye a fontos, a többi az én választásom.

Gondoltál-e már arra, hogy esetleg tanítványoknak tovább ad a versmondás művészetét?

Szívesen megtenném, ha merülne fel igény… Tanítani nagyon szeretek, szerettem, amikor volt rá alkalmam.

A színház világán túl más dolog is foglalkoztat?

A színház már nem foglalkoztat – semmilyen értelemben. Azaz kiestem abból a körből, amelyben a színházi rendezők gondolkodnak, ezért aztán esélyem sincs, hogy színpadra lépjek. Csak magamra számíthatok, de ez elég kevés.

Végezetül, mikor láthatjuk újra az „Én nem vagyok magyar” című ested, mesélnél még a további terveidről?

Nem adtam fel, hogy továbbra is előadjam ezt a műsort, de a körülmények sok nehézséget gördítenek elém. Pedig úgy érzem, mindenkinek látni és hallani kellene… Sok mindenkinek. De nem könnyű játszóhelyet keríteni: az igazi irodalomnak ( és a témának) nem kedveznek a viszonyok.
Szeretnék még sokat, sokszor verset mondani, szeretném, ha ezzel örömöt szerezhetnék az embereknek.
Paksiné Péteri Júlia