A Margaret Island Balaton-ihlette dalával indult útjára a VOLT Produkció új projektje, a Road Movie, amely a legnépszerűbb hazai zenekarok és előadók dalaival mutatja be Magyarország különböző városait és régióit, a dalokhoz pedig ismert és elismert filmrendezők készítenek klipeket. Az első alkotás augusztus 20-án, a Petőfi Zenei Díj show keretében debütált Zamárdiban, valamint a Petőfi TV műsorán és a www.roadmovie.hu oldalon.
 
„Augusztus 20-án indult útjára a Road Movie, amely szándékunk szerint egy valódi sorozatként éveken át követhető lesz majd a legnépszerűbb előadók csatornáin. Az első körben 15 szerzőt és előadót kértünk fel arra, hogy írjanak olyan dalokat, amelyekben a hozzájuk leginkább közel álló – ismert, vagy eldugott – tájak elevenednek meg. Legyen szó egy utcáról, egy térről, egy városról vagy akár egy egész régióról. A szerzők mellett olyan rendezőkkel egyeztettünk, akik zenei téren, vagy éppen játékfilmek készítésében szereztek maguknak hírnevet. Eddig mindenki örömmel vállalta, hogy részt vesz a projektben, amelynek egyik legnagyobb erénye a hitelesség, hiszen a szerzők kivétel nélkül a saját gondolataikat, érzéseiket tolmácsolják a dalaikban.“ – mondta el Lobenwein Norbert, a  Road Movie producere.
 
Az első alkotás augusztus 20-án debütált a Petőfi TV műsorán, a Petőfi Zenei Díj show keretében és a zenekar YouTube csatornáján. A Margaret Island dalát a Balaton ihlette, a hozzá kapcsolódó klipet pedig a hazai zenés-filmes világ egyik központi figurája, Miki357 rendezte.
  
A klipek mellett riport- és werkfilm is készül, amelyeket az előadók csatornáin és tv-ben is láthat majd a közönség. Ezekben mesélnek az előadók arról, hogy mit jelent nekik a dalukat ihlető hely. A hamarosan látható kisfilmet Könyves Dina szerkeszti, a műsorvezetői-riporteri szerepet pedig Tilla vállalta. 
 
A Margaret Island klipjét még az idei évben több követi: javában zajlanak az előkészületek többek között a Cloud 9+, Rúzsa Magdi vagy éppen a Bagossy Brothers Company készülő dalairól-klipjeiről, amelyek más-más tájakra kalauzolják a rajongókat.