Több mint 10 éves kihagyás után Antik and Art Budapest néven újjáéled a nagysikerű Antik Enteriőr kiállítás és vásár. Március 21-24. között a magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői képviseltetik magukat a rendezvényen, ahol egyedi anyaggal várják az amatőr és profi érdeklődőket. A szervezők célja egyrészt, hogy minőségi kikapcsolódást, élményt nyújtsanak a látogatóknak, másrészt felvállaltak egy edukációs küldetést is: műkedvelőket és kereskedőket közelebb hozni egymáshoz, a műgyűjtés generációkon átívelő, értékteremtő szerepére felhívni a figyelmet.

„Azt, hogy mennyire hiánypótló rendezvényről van szó, bizonyítja, hogy már az első hívó szóra csatlakoztak a magyar és nemzetközi műtárgypiacon elismert galériák, aukciósházak, kereskedők. Persze ehhez kellett egy alap, amit mi még 1994-ben megteremtettünk az első Antik Enteriőr kiállítással, és több mint 10 évig hatalmas érdeklődés mellet szerveztük meg évről-évre. Hagyományteremtő céllal élesztjük újjá a rendezvényünket, egy nagyon gazdag és változatos tematikával készülünk” – foglalta össze az esemény hátterét Tausz Ádám, az eseményt szervező Antik and Art Budapest tulajdonosa, ötletgazda.

Bútor; csillár; ékszer; festmény; grafika; numizmatika; óra; papír-régiség; porcelán és kerámia; ritkaság-szőnyeg; textíliák; vallási tárgyak – mindenki megtalálja az érdeklődési körének megfelelő területet. A kiállítóktól lehet szakmai tanácsot is kérni, vagy ingyenes érték-; illetve ékszerbecslést is igénybe lehet venni. 

A rendezvény szakmai programját Serfőző Krisztina kulturális rendezvényszervező állította össze, melynek ideje alatt, délelőtt és délután a műpiacot érintő, ingyenes előadások lesznek. Mindegyik előadás különböző tematikára épül neves szaktekintélyek tolmácsolásában, többek közt: Virág Judit és Kelen Anna művészettörténész; Körmendi Anna ügyvéd; Zakariás Fruzsina – BÁV Zrt. vezérigazgató; Makláry Kálmán festő-grafikus; Rockenbauer Zoltán etnológus-művészettörténész; Barki Gergely művészettörténész; Ferenczy Bálint művészettörténész. Ízelítő a tervezett tematika kínálatából: Művészetet online? Van-e itthon létjogosultsága az online vásárlásnak, és mire jó az online felület; Az esztétika bűvöletében; A kubizmus; Kincsvadászat; Hamisítás; Trendek az aukciós piac bűvöletében; Antik szőnyegek; Sotheby’s az álom…

A kiállítás és vásár kiemelt partnere a CIB Bank. A pénzintézet PR és marketingkommunikációs vezetője, Szinai Ádám elmondta: „A CIB Bank hagyományosan elkötelezett a művészetek, azon belül kiemelten a képzőművészet iránt. Büszkék vagyunk rá, hogy kiemelt partnerként újra csatlakozhattunk egy olyan nagy múltra visszatekintő rendezvényhez, mint az Antik and Art Budapest, amelynek elődje éveken keresztül szintén a bankcsoport támogatásával valósult meg.”

A helyszínen működik majd egy olasz jellegű étterem, és egy „bor és kávé bár” is – a kicsiket pedig ingyenes játszóház, és kézműves foglalkozások várják, amíg a felnőttek nézelődnek. De lesznek pihenősarkok is, ahol lehet olvasni, vagy éppen kötetlenül beszélgetni egy kiállítóval.

Még több információ, jegyárak: http://antikandartbudapest.com/kiallitok/

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here