Akikre méltán felnézhetünk

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, aki a sikerek titkos kovácsa! – tartja a mondás, s ez bizonyára így volt a tragikusan elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt esetében is. Sterczer Hilda nem csak felesége volt, de barátja, sporttársa és mindenben támogató bázisa is. Az interjúkötetben Révész Szilvia beszélgetett vele.

Erőss Zsolt nem egyszerűen hegymászó volt, hanem egy elkötelezett fanatikus, aki élete minden pillanatát elhivatottságban, célkitűzésekben és az ezekből fakadó boldogságban élte. Üres zsebbel, ismeretlenül érkezett meg Erdélyből Budapestre, hogy aztán néhány év múlva csodált és tisztelt ismertség legyen belőle. Ezért azonban sokat tett, hiszen a dicsőséget nem adják senkinek ingyen.
Azt mondják, akit egyszer a hegyek rabul ejtenek, azt már soha többé nem fogják elengedni. Erőss Zsolt is hiába szenvedett szerencsétlenséget hegymászás közben – s amputáció után műlábbal kellett, hogy éljen – nem változott meg, újra s újra vágyott a magasságokba. Nem hiába érdemelte ki a Hópárduc titulust – ezt a nevet azok viselhetik, akik a volt Szovjetunió mind az öt hétezer méter feletti csúcsát meghódították – ennél is többre, újabb sikerekre vágyott. Szerette volna hegymászóként skalpjai között tudni a világ mind a tizennégy nyolcezres csúcsát, de a tízediknél – már a visszafelé vezető úton – örökre eltűnt.
Hildának nem volt kis kihívás jó feleségként, szerető anyaként, és aggódó társként élni az életét, de – ez a könyv minden sorából süt – a végtelen szeretet minden nehézségen átsegítette. Amikor pedig Zsolt örökre ott maradt a hegyen mély vallásosságával elfogadta Isten akaratát, belenyugodott a megváltoztathatatlanba.
Ez a könyv két ember életének küzdelmeit, sikereit és kudarcait, megvalósult álmait és a bekövetkezett tragédiáit mutatja be. Megismerjük belőle Erdély hegymászó hősét, de éppen úgy láttatja velünk a háttérben élő, gyöngéd szeretettel, de biztos támaszként ott lévő nőt is.
A kötetben elmesélt történetek lebilincselően izgalmasak, de talán még nagyobb értéket képvisel benne az a mondanivaló, amely korunk sokszor értéktelen és hiteltelen celebmentalitása helyett valódi példaképeket állít elénk.
Tölgyesi Tibor

A Hópárduc felesége
Életem Erőss Zsolttal

Harmat Kiadó 2019
Ára: 2990 Ft