A Zohar Concept meditációs fényinstallációja, „A természetes fény reprodukciója” érzések stimulálásáról szól, melyet fény és hanghatásokkal váltanak ki a látogatókból. Ez lesz a Design Hét egyik legkülönlegesebb programja.

Október 10-én és 11-én egy – megkockáztatjuk a jelzőt – pszichedelikus élmény várja az érdeklődőket a Solinfo főhadiszállásán, a Wesselényi utca 6-os szám alatt az első emeleten. A Zohar Concept két művésze, a Solinfo Lighting Embassy világítástervezője Szabó Amanda, valamint Agapeh Allahverdi, a Los Angeles-ből érkező világítástervező színházi, építészeti, média és formatervezési szakmai háttérrel vizsgálják a fénynek az emberi testre és elmére gyakorolt hatásait. Ezt kapcsolják össze a világítástervezésben szerzett tapasztalataikkal, amit egy meditációs fényinstalláció formájában mutatnak be.

A felhők között sétálsz és átjár egy hang

Október 10-én és 11-én délután 3 és este 10 óra között minden órában elindul a program. A tér a látogatók szempontjából teljesen improvizatív lesz, a művészek szeretnék, ha minden résztvevő bátran átélné a meditáció pillanatát úgy, ahogy az neki kényelmes. Lehet fekve, ülve és állva is, kinek hogyan tetszik.

A Zohar Concept meditatív fényinstallációja Davin Young, a Chicago-i sound artist aláfestő hangfürdője által lesz teljes. A projektet a Solinfo főhadiszállásán, a Wesselényi utca 6. első emeletén találják meg az érdeklődők. A hang és a fény segítségével egy lassú mozgáson keresztül merülhetnek el a vendégek a térben, az utazás nemcsak fizikai jellegű lesz, de a mentális érzékekre is hat majd.

Hit és remény a láthatatlanban. Mit kell tudni a Zohar Conceptről?

A Zohar Concept csapatát Szabó Amanda és Agapeh Allahverdi alkotják. Amanda Budapesten konceptuális építészeti világítástervezéssel foglalkozik a Solinfo tervezői irodánál, nemzetközi munkáiban a színházi világítás a fő profilja. További feladatai közé tartozik Budapesten a nagyobb hotelek homlokzati világítása, de dolgozott már New York-ban, Koppenhágában és Bécsben is színházi és opera produkciókon. Agapeh Allahverdi Los Angeles-i világítástervező holisztikus megközelítéssel kombinálja projektjeiben az építészeti világítást a formatervezéssel. Elsősorban Los Angeles-i retail projekteken dolgozik.

Amanda and Agapeh egy nemzetközi világítástervezői konferencián találkoztak egymással, majd ezután döntöttek úgy, hogy közös világítástervezői projekteken is együtt dolgoznak majd. Így alakult meg első közös projektjük a Zohar Concept, ahol multi-szenzoros, magával ragadó fényművészeti élményeket hoznak létre.

Legutóbbi rendezvényük Portugáliában, Lisszabonban volt. Liquid Sunset névre keresztelt installációjukon a résztvevőket atmoszferikus fénnyel és zenével fürdették meg, két kortárs táncos – Matisz Viki és Ayumi Toyabe – pedig a vendégeket vonta be egy improvizatív, interaktív táncba, ahol mindenki a saját stílusában és energiáival követhette a zene ritmusát. Sajátos meditációs hangulat és egyedülálló koreográfia jött létre a táncosok és a vendégek kölcsönhatásából.