Fotó: Várady Nikolett

2020. január 14-én a Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét. A vád tanúja című produkciót Simon Kornél rendezi, a főbb szerepekben Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay Viktória lép színpadra.

A vád tanúja a világ egyik leghíresebb bűnügyi története: Leonard Vole-t egy gazdag asszony meggyilkolásával gyanúsítják – a színházi közönség a vádemelést követő eseményeket kísérheti figyelemmel a tárgyaláson át egészen az ítélethozatalig. Vole lehengerlő magabiztossággal áll az eljárás elé, de nem ez az egyetlen nehezítő körülmény a néző számára, a megérzéseket számos szerzői csavar befolyásolja.

„Agatha Christie pusztán néhány jelzővel elképesztő feszültséget képes teremteni – mondja Simon Kornél rendező. – Voltaképpen a film tárgyalótermi jeleneteibe szerettem bele. Biztos vagyok benne, hogy ha azonos témában válogatás készülne a világ filmtörténetéből, akkor Billy Wilder alkotása az első tíz között szerepelne. Nekünk most ugyanez a fantasztikus alapanyag áll a rendelkezésünkre.”

A védő, Sir Wilfrid Robarts szerepében Kern András debütál a Játékszínben. A rendező kiemelte, a legfajsúlyosabb szerep a védőé a produkcióban: az összes jelenetben színpadon van, és a szövegkönyv csaknem minden oldalán szánt neki mondanivalót a szerző, ami sok esetben nagyon pontos jogi okfejtést takar, mindez pedig hatalmas színészi feladat.

A vád tanúja bemutatóját 2020. február 8-án tartják. Színpadra lép még Bacsa Ildikó, Vadász Gábor, Jakab Csaba, Kerekes József, Zsurzs Kati, Barabás-Kiss Zoltán, Szirtes Balázs, Oláh Béla, Nagy Johanna, Petyi János és Várnai Péter. A produkció díszlettervezője Bátonyi György, jelmeztervező: Papp Janó, a dramaturg Lőkös Ildikó.

A Játékszín szokásos, bemutatóhoz kapcsolódó időszaki kiállítása ezúttal a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködésben jön létre. Az amerikai törvényhozás állandó és emblematikus szereplői a tárgyalótermi művészek – ennek mintájára készítenek rajzokat az intézmény hallgatói a produkció művészeiről a színpadi próbák alatt. Alkotásaikból 2020. február 6-án nyílik tárlat a Teréz körúti teátrumban.