Ady Endre kézírását őrző portré is kalapács alá kerül a Múzeum Antikvárium árverésén

Egy igazi ritkaság is kalapács alá kerül a Múzeum Antikvárium 34. árverésén május 16-án a Kossuth Klubban, ahol – többek között – Ady Endre Székely Aladár-féle portréját is elárverezik, mely a költő saját kézírását őrzi.

A napokban előkerült, Ady Endre kézírását őrző portrét Székely Aladár készítette, amely a ­Múzeum Antikvárium 34. könyvaukcióján kerül kalapács alá május 16-án. A fényképet Beretvás Hugó zeneszerzőnek dedikálta 1909-ben Ady, aki a költő verseinek megzenésítésére vállalkozott. Az utóbbi bő két évtized során egyetlen alkalommal bukkantak rá Ady által szignált képre, így elmondható, hogy ez a fotó egy valódi ritkaság, és az aukció egyik legérdekesebb darabja.

A fényképek szerelmesei az Ady portrén túl Lucien Hervé a Le Corbusier épületéről készített fotójára vagy Kossuth Lajos utolsó napjaira Turinba érkezettekről készült csoportképre, míg a metszetek gyűjtői Albrecht Dürer 1510 körül készült Agónia a kertben c. eredeti metszetének nyomatára, vagy pedig Leonhard Beck 1517-ben Szent Lászóról készült fametszetére is licitálhatnak.

Az árverésen egészen különleges kiadványok is kalapács alá kerülnek, mint például egy 1880-ból származó Fegyintézeti értesítő, vagy a Magyar Zsidó Szemle 1942-45 lapszámai. A kéziratok gyűjtői  Seress Rezső dedikált kottáira, Bernáth Aurél 1956-os kiállításának vendégkönyvére, Fekete István Macskavásár című elbeszélésének teljes kéziratára, illetve Gróf Erdődy Tamás horvát bán 1607-ben kelt levelére licitálhatnak. De szert tehetünk egy 1870-es években kiadott Nagy A-B-C-és könyvre, Lóczy Lajos A khinai birodalom leírásának a Berni Geográfiai Társaság számára dedikált példányára, vagy a legelső ismert étel és borjegyzékre 1846-ból.

A könyvek között az egyik legritkább darab Bolyai Farkas 1843-ban Marosvásárhelyen nyomtatott Arithmetikájának javított kiadása, mely a matematika-történet egyik fontos mérföldköve volt, de érdemes megemlítenünk a nagyon gazdag gasztronómiai blokk egyik darabját, Zelena Ferenc tetemesen kibővített Nemzeti Szakácskönyvét is, amit 1846-ban adtak ki. Irodalomtörténeti forrásokból tudható, hogy Petőfi Sándor könyvtárában is szerepelt ez a kiadvány, tehát elmondható, hogy Szendrey Júlia is ebből főzött a költőnek.

A tételek megtekinthetőek a szervező Múzeum Antikváriumban (1053 Bp., Múzeum krt. 35.) május 15-ig nyitvatartási időben.

Az aukció az https://axioart.com oldalon online is követhető, illetve előzetes regisztráció után licitálható.

Az aukció időpontja: 2019. május 16. 17:00
Az aukció helyszíne: Kossuth Klub díszterme, 1088 Budapest, Múzeum utca 7.