Adjunk a testünknek!

Az ember alapvető igénye, hogy ne csak szellemileg, de testileg is lehetőleg a legjobb formában legyen az életkorához képest. Persze ehhez nem csak megfelelő hozzáállás, de olyan edzésterv, tudományos táplálkozás, vagy hatásos segédeszköz is szükséges, ami garanciát jelent az elérendő célok tekintetében. Az egyik legújabb kedvenc a csodaeszközök tekintetében, a henger, mely – mint ennek a könyvnek az alcíme is előrevetíti – képes megelőzni a sérüléseket, mozgékonyabbá, hajlékonyabbá varázsolja testünket, megnöveli a bennünk meglévő teljesítményt.

Azt már régóta tudjuk, hogy a testünk izmainak masszírozása jótékonyan hat az egészségünkre, fittségünk állapotára. Az orvostudomány ezt annak tudja be, hogy az adott helyen időszakosan keletkezett vérbőség, gyorsítja a keringést, megnöveli a salakanyagok kiürítését, minden szempontból fokozza a szervezet aktivitását. Azt bizonyára már sokan megtapasztaltuk, hogy egy jó gyógymasszőr csodákra képes, s még ha az adott pillanatban, vagy utána pár órával sajog is a munkába vett részünk, legkésőbb néhány nap múlva a jelentkező jótékony hatás sem marad el. Az SMR hengerek alkalmazásának célja – amint az angol rövidítésből Self Myofascial Release is következik – az izompólyákban kialakult feszültségek feloldása, felszabadítása, saját magunk által.

Azt gondolhatnánk, önmagunk testén addig, és olyan területen végezzük ezeket a gyakorlatokat, ahogy az nekünk jólesik, de ez nagyon nincs így, sőt több kárt okozhatunk ezzel szervezetünknek, mint hasznot. Egy képzet masszőr tudja, hogy hol, mikor, milyen módon lehet beavatkozni izmaink magánéletébe, de az emberek többségének erről csak fogalmak és nem valós tudás van a birtokában. A hengerezés még egy fontos alapszabálya, amit soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy mindenki – a gyógymasszőrt, az orvost kivéve – csak saját izmainak a hengerezője. Ebből adódik, hogy ne kérjük meg se a párunkat, sem a kedves szomszédfiút, hogy ugyan dögönyözzön már a hengerrel minket vagy egy negyedórácskát, ha éppen nincs jobb dolga.

Aki tehát komolyan gondolja, hogy tesz valamit azért, hogy izmai, ízületei jobb állapotba kerüljenek, annak első dolga lehet, hogy beszerzi ezt a szakkönyvet, amiben részletes leírást talál a hengerezésről. Első lényeges lépésként megismerhetjük belőle a különféle méretű és anyagú hengerek előnyeit, hátrányait, kinek milyent érdemes beszerezni. Ha már megvettük az eszközt, akkor térhetünk rá az olvasásban arra a részre, mely testtájunkat, milyen módon hozzuk jobb állapotba. Minden testrészről találhatunk egy anatómiai leírást – megjegyzendő, ez még azoknak is élvezetes lehet, akik csak behatóbban meg akarnak ismerkedni izomrendszerünk felépítésével – s ehhez kapcsolódva, hogy ezt a részt milyen pózban, formában ideig érdekes kezelésbe vennünk. Az utolsó fejezetben egy testértékelő tesztet találunk, mely segítségével képet kaphatunk éppen aktuális fizikai állapotunkról, a bemelegítés, a nyújtások, lazítások ajánlott módjairól, a hengerezésnek a regerációban, a rehabilitációs folyamatokban betölthető szerepéről.

A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, a legfontosabb elhatározás is az első cél érdekében történő cselekedet végrehajtásával válik komolyan veendővé. Aki szeretne tenni valamit egészsége érdekében, vagy még jobb eredményeket elérni a sportban – s mindezt egy egészségügyi henger segítségével vinné véghez – annak jó, ha könyvespolcán ott van ez a témakörben hasznos és tartalmas, szerkesztésében áttekinthető és világos kötet.
Tölgyesi Tibor

Kyle Stull
A hengerezés kézikönyve

Jaffa Kiadó 2018
Ára: 3990 Ft