Eddig több mindent érintettünk annak érdekében, hogy a váradi zenei vonatkozásokhoz kapcsolódó fontos összetevők fejlődését külön-külön is megismerjük. A káptalani iskolák elterjedésnek (XIII. század) természetes velejáróként kell tekinteni a megemelkedett könyvigényekre. Az adott egyházhoz tartozó ingó és ingatlan vagyontárgyak összeírt leltárában helyet kaptak a kolostorok könyvei, kódexei is.

Váradon az első könyvek, és kódexek vallási jellegűek voltak, amelyek a szaporodó templomok mindennapi egyházi életének és szertartásainak ellátásához voltak szükségesek. A bihari püspökség ugyan egyike volt az I. István magyar király által alapított tíz katolikus püspökségnek, de ezen a vidéken az egyházi viszonyok az ismétlődő pogány felkelések (1046, 1061) következtében csak I. Szent László idején szilárdulhattak meg annyira, hogy kezdetét vehette a könyvgyűjtemények létrehozása is. Mindkét uralkodó az új templomok felszerelését, és a misékhez nélkülözhetetlen szertartási könyvek beszerzését és gyarapítását a püspökök kötelességévé írta elő. Továbbá az általuk megfogalmazott javaslatok szabályozták a könyvtárak kezelését és gyarapítását (a váradiét) is. Említettem már, hogy ezt a döntést megelőzően volt olyan eset, amikor az egész Magyar Királyság hozzájárulása kellett a szertartási könyvek a beszerzéséhez – amely komoly anyagi erőfeszítést is jelentett. Másik ritka opció az volt, hogy az uralkodó a saját birtokában lévő könyvekből adományozott az alapított püspökségnek.

Érdekesség

A szaporodó egyházi élet ellátásához elengedhetetlenek voltak a szertartásbeli könyvek. Mivelhogy Várad szorosan kapcsolódik I. Szent Lászlóhoz, így személyével kapcsolatban jó megismernünk egy érdekességet. Az eset 1092-ben történt, ekkor alapította I. Szent László a zágrábi püspökséget. Ez alkalomból pedig ő adományozott szent kódexei közül hármat, amelyek szerencsésen máig fennmaradtak. Az egyik kódex a püspöki áldásokat tartalmazó Benedictionale, a másik a Szent-Margit Sacramentarium, a harmadik pedig egy főpapi szertartásokat tartalmazó Hartvik-féle Agenda Pontificalis.

Váradi könyvtárak és kódexállományok.

Az akkortájt ismert váradi kódexállomány majdnem mind liturgikus jellegű volt. A napjainkban használatos könyvtári belső rendszerezéseket ismerve megállapíthatjuk, hogy ezeknek tárolása régebben sem lehetett másként. A használati sűrűség, valamint az értéktartás szempontjából a gyors átláthatóság mindig fontos szempont volt. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy az egyház/kolostor liturgikus könyvei a sekrestyében, a többi könyv feltehetően a keresztfolyosón, további hely hiányában pedig az iskolákban volt elhelyezve. A továbbiakban viszont két külön nézet mentén kell haladjunk, amelynek egyik ága, újabb két irányba osztható. Ez a székesegyházak, valamint székeskáptalanok esetében a székesegyházi könyvtárra és a székesegyházi iskolákra bonthatóak. A társaskáptalanok esetében a  káptalani iskolák megközelítéséből pedig csak a káptalani könyvtárra. Megkülönböztethető viszont a székeskáptalanok esetében a káptalani/püspöki és egy szerzetesi/kolostori ág is. 

A Váradhoz kapcsolható eredeti mennyiségbeli állományról igazából nagyon keveset tudunk, mivel sajnos, a középkori püspöki székhelyek majdnem kivétel nélkül elpusztultak a török/tatár háborúk folyamán, és emiatt velük együtt pusztultak el az ott őrzött könyvtárak is.

A súlyos tömegű könyvanyagok ilyen esetekben sajnos nem voltak alkalmasak arra, hogy a közeledő veszedelem hírére gyorsan elszállítsák, biztonságba helyezzék őket. A menekülők a templomok arany-ezüst kincseivel együtt könyveket alig vihettek el többet, mint egy-két különösen díszes mise- vagy más szertartási könyv. Gazdagon díszített könyvekről, kódexekről – és sok esetben már komoly műkincsekről is beszélünk. Így a főpapi könyvtárakból mindössze néhány darab maradt ránk.

Váradon saját énekkönyvek, és külön hagyományon alapuló antifonálék voltak használatban. Ilyen korabeli főpapi könyvtárnak jeles példányai a manapság ismert Váradi Zalka Antifonálé, valamint a Flipecz Pontifikálé is. Ezek az antifonálék a nagyváradi káptalani iskolában íródott liturgikus és zenei kultúránk egyik fontos emlékei, mivelhogy itt jegyezték le a szertartások végzéséhez szükséges énekeket is. A katolikus egyház a könyvállományát komoly szempontok szerint leltároztatta és tartotta számon. Egy jogos döntéssel, a kölcsönzés tilalmazásával viszont oltalmazta őket az elkallódástól, valamint a rongálódástól is. Sőt! Adott esetekben a hatalmas kincseket érő bibliákat, kódexeket olykor a hátlaphoz rögzítetten láncon is tartották, nehogy mégis valaki ettől függetlenül ellopja azokat. A középkori katolikus könyvtárgyűjtemények történetében egészen új fejezetet jelent a ferences-, a domonkos-, a premontrei-, valamint az ágostonos remete rendek, valamint más zárdák, és házak megalakulása a XIII. század folyamán. Viszont meg kell említenünk, hogy több rend, kolostor, és zárda is Várad  1556-1557 években történt ostromai során elpusztult.

Érdekesség.

Voltak olyan rendek is, amelyek nem tudtak latinul. Emiatt az ide idővel letelepedett ferencesek vállalták fel azt a nemes feladatot, hogy lefordítják és ki is adják számukra magyar nyelvre is a lelki/zenei nevelésükre szánt vallásos szövegeket. Sok esetben ezekért a vállalásokért nem fogadtak el pénzt, hanem egymás iránti testvéri szeretetből, ingyen támogatták rendtársaik ismereteinek bővítését. Sajnos a fentebb említett felkelések és pusztítások miatt Váradról nem maradtak épségben magyar nyelvű kódexek. Nagy kár, mert akkor semmisülhettek meg ezek a könyvek/kódexek is, amelyeket előzőleg az itt lakók nem tudtak kimenekíteni a körülzárt Váradról. Viszont ismeretesek olyan jótékony cselekedetek a máshol tovább élő begina-házakból, de még a klarissza-zárdákból is, amely által az ő könyvtáraiknak fennmaradt töredékei érzékeltethetik azt, hogy Váradon megsemmisült könyvállományban létező magyar nyelvű írásbeliség is (fordítás révén irodalmi tekintetben) milyen komoly vesztességet szenvedhetett el.

Könyvtári rendszerezései a gyűjteményeknek

Ismételten analógiák alapján feltételezhetjük, hogy komoly értelmiségi tevékenységről tanúskodhattak azok a korabeli könyvtárak, amelyek az összmagyar értéktár tekintetében is kivették részüket Váradon. Azokban az időkben az egyházi könyvtárak legfőbb gyarapodási forrásai a püspökök, a kanonokok, valamint a szerzetesek egyéni könyv-/kódexgyűjteményei, valamint a hozzájuk tartozó másoló műhelyek voltak. Mivelhogy az akkori egyház könyvtári állománynak jegyzéke és tartalma nem maradt fenn, így a váradi püspökség könyvkultúráját, valamint a székesegyházi könyvtár összetételét az egyéni gyűjtemények oldaláról megközelítve kell értékeljük – ha komolyabban akarunk a témával foglalkozni. Nem szabad viszont elfeledkeznünk ezen megközelítésből továbbá a jelenkori magán-, és egyéb gyűjteményekbe került kéziratos és nyomtatott kötetek alapján alkotható összkép természete felől sem, amely a váradi könyvanyag állományát rekonstruálhatja valamelyest elképzelésünkben.

Thurzó Zoltán