A világhírű moszkvai Doros Kvintettet a Vörös téri Vaszlij Blazsennij Székesegyházban szinte mindennap megcsodálhatják az odalátogatók, ám most először mutatkoznak be Magyarországon! Május 2-án Győrben, május 3-án Nyíregyházán, május 4-én pedig a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban a Szent Efrém Férfikarral adnak közös ortodox húsvéti koncertet.

Az Orientale lumen sorozat nyolcadik évadának húsvéti hangversenye május 2-án, csütörtökön 19.00 órakor a Győr-Újvárosi Kossuth utcai  Római Katolikus templomban, május 3-án, pénteken 18.00 órakor Nyíregyházán, a Kodály Teremben, május 4-én, szombaton, 19.30-kor pedig a budapesti a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban csendül majd fel, ahol a Szent Efrém Férfikar a hazánkban most először fellépő orosz Doros Kvintettel ad közös koncertet. Az est folyamán a Keleti Egyház legszebb nagyheti és húsvéti dallamai hangzanak majd el a Szentföldtől és Szíriától Moszkváig, Grúziától Kárpátaljáig. Tradicionális ősi liturgikus énekek mellett jelentős bolgár, orosz, olasz, magyar, ruszin és ukrán mesterek – Balakirev, Boksay, Degtarjev, Diletsky, Hristov, Ippolitov-Ivanov, Rachmaninov, Schiavo és Sáry – műveit hallhatja majd a közönség. 

A Doros Kvintett neve görögül „ajándékot” jelent, mert azt vallják, az ének Isten ajándéka, amit ők szeretnének tovább adni a közönség számára. Moszkva leghíresebb  férfi énekegyüttese egyidős a Szent Efrém Férfikarral: mindketten 2002-ben alakultak. A férfikar vezetője az alakulás óta Konstantin Senchenko, aki a Nizhny Novgorodi Konzervatóriumban szerzett diplomát. Különleges hangjukat és zenei talentumukat Moszkva talán legismertebb ortodox templomában, a Vörös téri Vaszlij Blazsennij Székesegyházban szinte mindennap megcsodálhatják az oda látogatók.

A Szent Efrém Férfikar és a Doros Kvintett ortodox húsvéti hangversenyére jegyek a https://www.jegy.hu/ hálózatában, illetve a http://szentefrem.hu/orientale-lumen/ oldalon 3800 forintos áron kaphatók.