Kép forrása: Spirit Színház

Magyarországon először láthatja a közönség Székely Csaba Öröm és boldogság című drámájának színpadi változatát. A szöveg érzékeny téma fanyar humorú feldolgozására vállalkozik: az erdélyi magyar melegek életéről szól. A Spirit Színház június 20-án mutatja be a darabot, többek közt Hegyi Barbara, Jerger Balázs és Jantyik Csaba főszereplésével, Czeizel Gábor rendezésében. 

Több szálon fut Székely Csaba 2017-ben írt drámája, az Öröm és boldogság, a történetek pedig a darab végén összekapcsolódnak. Ahogyan azt a kiemelkedő sikerű Bánya-trilógia népszerű szerzőjétől már megszoktuk, most is finom tónusú jellemábrázolás mentén mutatja be karaktereinek sorsát, akik közt van értelmiségi és falusi, nő, férfi, idős és fiatal is.

Az Öröm és boldogság az erdélyi magyar melegek életét mutatja be, a Székely Csabától megszokott, szeretetteljes iróniával. A történet középpontjában olyan emberek állnak, akik kisebbséget jelentenek a kisebbség között is. Párhuzamosan futó, majd egymással találkozó sorsokat látunk: pár jelentéktelen összezörrenést, álproblémát, nyafogást, hisztit. Semmi lényeges. Igazából mindnyájan boldogok. Egyszerű embereket ismerhetünk meg, akikről bizonyos idő után kiderül, hogy melegek.

„Annyira elkezdett felerősödni az utóbbi időben az idegengyűlölet és másság iránti elutasítás, hogy megpróbáltam megfejteni, miért ilyenek az emberek – mesélte az író a darab keletkezéséről. – Arra a következtetésre jutottam, hogy leginkább az ismeretlentől félnek, azzal lehet legjobban riogatni őket, amivel nem találkoztak.” Székely Csaba a szöveg megírását megelőzően több érintettel is beszélgetett, dokumentálta a tapasztalatokat. A dráma azonban már nem az ő konkrét személyükről szól, csupán kiindul a történeteikből.

A darabot a Spirit Színháznak köszönhetően láthatja Magyarországon 2019. június 20-tól a közönség, a korábbi, marosvásárhelyi ősbemutatót követően. A bemutató után ebben az évadban még négyszer lesz látható az Öröm és boldogság a Spirit Színház Nyári Játékok 2019 során: június 21-én, 22-én, illetve augusztus 30-án és 31-én.