A Medikus Zenekar nyáresti koncertje

A Covid-19 magyarországi megjelenése óta először lép színpadra teljes létszámmal a Medikus Zenekar – amelynek tagjai közül számos fiatal szakember erő feletti munkát végzett a fertőzött betegek gyógyításában – 2020. augusztus 18.-án 20 órakor a Pesti Vármegyeháza Díszudvarában. (1052 Budapest, Városház u. 7.)
A Medikus Zenekar a Semmelweis Egyetem rendezvényeinek rendszeres résztvevője, de nagy sikerrel szerepeltek többek között Bayreuthban, Svájcban, Budapesten a Zeneakadémián, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében és legutóbb idén márciusban a Müpában is. Tagjai elsősorban az orvosi egyetem hallgatói, valamint több hazai felsőoktatási intézmény diákjai.  A 12 évvel ezelőtt alakult együttes művészeti vezetője és karmestere 2009-től Dubóczky Gergely.
A Medikus Zenekar 2020. március 10-én nagy sikerű koncertet adott a Müpa Bartók Béla Hangversenyteremben a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi rendezvényeként. A zenekar a koncert jegybevételét a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika javára ajánlotta föl.  A már hagyománynak számító nemes kezdeményezés eredménye, hogy most több mint 3,5 millió forint gyűlt össze, amelyből egy korszerű játszótér épül majd a klinikán a gyógyuló gyermekek számára, mely hozzájárul az egészségük javulásához.

A járványügyi korlátozások enyhítése óta a zenekar újra próbákat tart, hiszen a zene éppúgy az életük része, mint a hivatásuk, és szeretnék megörvendeztetni a közönséget ezen az augusztusi estén egy kellemes programmal, amelyben Debussy és Mendelssohn remek és népszerű művei hallhatók. A műsorban közreműködik a több díjjal is kitüntetett Vox Mirabilis Kamarakórus, karigazgató: Zemlényi Katica.
A koncert támogatói: Semmelweis Egyetem, Pesti Vármegyeháza.
Jegyek kaphatók: https://www.jegy.hu/program/medikus-zenekar-km-vox-mirabilis-kamarakorus-vez-duboczky-gergely-118623/681221