A levegőben a leggyorsabban – de már túl későn

Könyvben már rengeteg szépirodalmi alkotás és tudományos kutatás megjelent a második világháborúról. A leghitelesebb beszámolók azonban mindmáig azok, amelyek szerzője szó szerint karnyújtásnyira élte át az öldöklő csatákat, akik füstben és golyózáporban tapasztalták meg, mit jelent frontkatonának lenni.
Ennek a könyvnek a szerzője egy olyan egykori Luftwaffe pilóta, akinek visszaemlékezései nem csak érdekfeszítőek, de rengeteg eddig még nem publikált – ami még kutatók számára is fontos lehet – tényt, érdekességet tartalmaznak. Ez a Wehrmacht repülőtiszt a háború alatt olyan megbízatásokat teljesített, olyan helyszíneken szolgált, ami a III. Birodalom számára létfontosságú jelentőséggel bírt. Részt vett a forradalmian új lehetőségeket hordozó sugárhajtású repülőgépek gyakorlati fejlesztésében, tanácsaival segítette a mérnöki munkákat, repülései alatt tapasztalt benyomásaival irányt szabott a további előrelépésnek. A háború vége felé a Német Birodalomnak égető szüksége volt arra, hogy visszaszerezze, vagy legalábbis ellensúlyozza azt a légi fölényt, amit a szövetséges amerikai-angol légierő magához ragadott, először Nyugat- Európában, majd később Németország légterében is. A sugárhajtómű technológiája olyan lehetőségeket tartogatott, amely a gépek repülési sebességét – s ezzel manőverezési képességét is – jelentősen gyorsabbá tette. A német hadiipar – bár a világon elsőként állított elő, és bocsátott a hadsereg rendelkezésére sugárhajtású vadászgépeket, felderítőket, bombázókat – jelentős időbeli hátrányba került, így sem megfelelő mennyiségű, sem a tökéletességig kipróbált repülőgépek előállítására nem volt már képes. Az egész világháború alatt nagy erővel folyt a haditechnika minden területén a fejlesztés, de egy adott pillanatban – még a háború kezdeti szakaszában – a német hadiiparnak választani kellett, hogy a légi, vagy a tengeri hadviselés felé fordul el nagyobb erőbedobással. Akkor a repülőgépek fejlesztése helyett a hadihajókat és tengeralattjárókat részesítették előnyben, ami olyan hibás döntés volt – olyan időveszteséget eredményezett – amit később már képtelenek voltak behozni. Ezeket az akkor már szinte kétségbeesett próbálkozásokat, a titkos áttörőnek tartott elképzelések sikeres megvalósítása iránti reményekről, sikerekről és kudarcokról, bizakodásokról és csalódásokról olvashatunk ennek a könyvnek a lapjairól.
Ha röviden szeretnénk összefoglalni ez a könyv, egy repülőtiszt emlékiratait tartalmazza. Ami mégis kiemeli a többi memoár közül, hogy ez az először navigátor, majd pilóta olyan különleges kísérleti alakulatokban szolgált, melyek működéseiről, céljairól és eredményeiről eddig meglehetősen keveset tudunk. Most első kézből, testközelből jutunk hozzá hadtörténelmi információkhoz, amellett, hogy bepillantást nyerhetünk nem csak a katonák, de a német polgári lakosság mentalitásába, háborús mindennapjaiba is. Sommer mindvégig kitartott – elsősorban nem a náci eszme, hanem Németország mellett – és legjobb képességei és lelkiismerete szerint harcolt a hazájáért. Mindezek ellenére – vagy talán pont ezért – jobbnak látta, ha a háború után kivándorol családjával együtt a távoli Ausztráliába, így elkerülhette az esetleges meghurcoltatást. Messze idegenben élte békésen le az életét – késő öregkort, 93 évet elérve – egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig.

A könyv – Erich Sommer háborús emlékiratai alapján, J. Richard Smith szerkesztésében – jóval halála után 2018-ben jelent meg először, angol nyelven, idén pedig a magyar kiadás is napvilágot látott.
Tölgyesi Tibor

Erich Sommer
Luftwaffe sas

Európa Kiadó 2019
Ára: 4999 Ft