A kor változott, az izgalom maradt

12

Valaha egy William Shakespeare nevű ember megírta a világ legjobb pszicho thrillerét, azt a drámát, aminek a Macbeth nevet adta. Persze minden művet meg lehet próbálni, még jobbá tenni, erre tett kísérletet most a skandináv krimik királya, Jo Nesbo.

Az emberi természet mit sem változott az elmúlt pár ezer évben, a kapzsiság, a hatalomvágy, a csúcsra való feljutás ma is éppen úgy megtalálható az ambiciózus emberekben, mint egykoron. A hűséges alattvalóból spirituális erők hatására tébolyult zsarnokká válás folyamatát, modern mai környezetbe helyezte a szerző, ezzel is demonstrálva, hogy járhatunk ma már páncéling helyett, jól szabott öltönyökben, felválthatjuk a lovak nyergét, kényelmes sportkocsi ülésekre, álomra hajthatjuk fejünket, rideg várkastélyok, durván ácsolt kemény faágyai helyett, légkondicionált lakások kényelmes bőrgarnitúráira, a bennünk lévő – s oly sokszor felszínre törő – gonoszt éppen úgy nem tudjuk legyőzni, mint hajdanán.

A történet mai hőse, egy bűnüldözésre esküt tett rendőr, aki a szemünk láttára, s – ha felmentést szeretnénk adni neki – a külső kényszerítő körülmények hatására, jó zsaruból válik gátlástalan törtetővé, akinek egy idő után, már semmi sem jelenthet akadályt, céljai elérése érdekében. Persze amellett, hogy a lebilincselő történetbe belefeledkezünk, érdemes azon is elgondolkoznunk, mi vihet rá valakit, hogy ennyire gyökeresen hátat fordítson egykori önmagának. Vajon a benne meglévő vágy, az őt körülvevő környezet, vagy valami megmagyarázhatatlan, spirituális ellenállhatatlan kényszerítő erő hatása követhető nyomon a vele történő események folyamatában? Már Shakespeare-nél is felmerül a kérdés, mi az amit befolyásolni tud a személyiség, s mi az ami ellen tehetetlen, bármely erős is legyen lelkileg. Mindkét lélektani feldolgozásban megfigyelhető, hogy a sodrásba került főszereplőt ragadja magával az ár, egy idő után sem ellenállni nem képes, sem kiszállni nem tud a reá nehezedő nyomás alól. De nem csak a mereven felfelé ívelő karrier, a bukás is kódolva van főhősünk pályája tekintetében.

Még annak is, aki jól ismeri Shakespeare drámáját, tartogat izgalmakat a részben eltérő krimiszerű feldolgozás, aki pedig most találkozik mélyebben ezzel a történettel, annak valószínűleg lebilincselően izgalmas olvasmányélményben lesz része általa. Fentieket figyelembe véve, ezért ez a regény bárkinek bátran ajánlható, senkinek nem fog csalódást okozni.

Jo Nesbo
Machbeth

Kossuth Kiadó 2018
Ára: 3990 Ft

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here