A János vitézben koronás királylány, az operett világában koronázatlan királynő

Úgy érzem, hogy most minden vonatkozásban – érzelmi és szakmai tekintetben is – nagyon rendben, a helyemen vagyok. Olyannyira, hogy legszívesebben megállítanám – vagy legalábbis lelassítanám – az idő múlását. A mutatók azonban megállíthatatlanul haladnak, a kislányom már akkora lesz, mint én.
Szerepekről, tervekről nyilatkozott számunkra Fischl Mónika, s eközben nem csak a primadonnát, de az anyát, feleséget, magánembert is láttatni engedte.

A legutóbbi bemutatóján a János vitézben a francia királylány szerepében látható. Nem volt szokatlan, hogy csak a második felvonásban lép színpadra?
Egyáltalán nem, sőt nagyon élvezem, hogy nem vagyok végig a színpadon. Az én hangfajomnak ez az igazán megfelelő szerep, hiszen eredetileg koloratúrszoprán vagyok, úgy is mondhatnánk ez a szerep valóban a torkomnak való. Szóval ebben a darabban számomra ez így ideális volt, arról nem is beszélve, hogy olyan partnerrel játszhatok benne, mint Bodrogi Gyula. Nagyon megtisztelő, hogy együtt léphetek színpadra a Nemzet Színészével. Egyébként érdekes, hogy amikor közel tíz éve az Operában játszottam ezt a szerepet, akkor Haumann Péter volt a partnerem. Mellettük Földes Tamás és Jatyik Csaba is a „királyaim”,  így elmondhatom, hogy a színpadon nem akárkik királylánya vagyok.

A naptári év vége felé járunk, szokott ilyenkor valamiféle összegzést tenni?
Előrenézős típus vagyok. Akárcsak a sejtállományunk, én is hétévente újulok meg, vagyis ha összegzek is, az nagyobb időszakokra vonatkozik, de inkább a mának élek.  
Amit előretekintve viszont látok az nagyon izgalmas évet ígér. Az Operettszínházban szeptemberben mutattuk be a Csárdáskirálynőt, most vagyunk túl a János vitézen, és nemsokára lesz egy felújítás is – ezt nagyon szerettem – a Béres Attila által rendezett Viktória.
Amire pedig most gőzerővel készülök addig is, az a Bánk bán Melindája, ami a Coopera produkciója, Vidnyánszky Attila rendezésében. A partnereim között csupa nagy név van. a címszerepben a Metropolitan-ben rendszeresen fellépő Molnár Levente, Gertrúd szerepében Mester Viktória és mellettük még többek között Kováts Kolos vagy Boncsér Gergely is. Melinda szerepét az általam nagyon nagyra becsült Kolonits Klárával játsszuk majd felváltva. Augusztus 9-én Csíksomlyón, a Nyeregben mutatjuk be, ahová közel százezer nézőt várunk, és lesz belőle egy augusztus huszadikai margitszigeti szabadtéri előadás is, így a budapestiek is láthatják. A tervek szerint mintegy száz előadást játszunk majd belőle három év alatt.

Karácsony közeledtével mennyi jut Önnek az ünnepekből?
Szilveszterkor fellépek a színházban, de a hagyományos müncheni karácsonyi vendégfellépésen – ahová mióta a színház tagja vagyok szinte mindig mentem – idén nem veszek részt, így otthon, családi körben töltjük az ünnepeket.
Szépek egyébként az ünnepek de fontosak a mindennapok is, ahol nem csak hangilag, de fizikailag is kondícióban kell maradnom. Negyven év fölött már másképp működik az ember szervezete, sokkal jobban oda kell figyelnem magamra. Fontos a rendszeres mozgás, én is járok edzésre, infraszaunázni, igyekszem a levegőn is minél többet lenni, amiben a kutyasétáltatás sokat segít.
A másik dolog, ami meghatározó, az étkezés, erre is figyelek, bár pont most a karácsonyra való tekintettel elhatároztam, hogy az év végén egy kicsit többet engedek meg magamnak. Szeretném, ha az ünnep nem az önsanyargatásról szólna, arra ráérek januártól is.

Ennyi év után gondolom már talán nem lámpalázas a színpadon.
Azt gondolom, hogyha nincs lámpaláza egy művésznek, az egy rossz dolog, minden fellépéskor kell az az adrenalin löket, ami tűzbe hoz minket. Nyilván nem szeretem minden szerepemet egyformán, de amikor színpadra lépés előtt meghallom a zenét, átlényegülök, és bármennyire is fáradt vagyok azonnal Szilvia, Királylány vagy éppen Angele leszek.

Ön azonban nem csak művésznő, de anya és feleség is. Minden tekintetben meg tud felelni az elvárásoknak?
Én megfordítanám a sorrendet, anya és feleség vagyok elsősorban, aki művész is. Otthon pedig teljesen más vagyok, mint amit a színpadon látni belőlem, hiszen pólóban, farmerben – vagy éppen tréningruhában – mosok, főzök, takarítok ugyanúgy, mint bárki más. Nagyon szeretek együtt lenni a gyermekemmel, ragaszkodom azokhoz az órákhoz, napokhoz, amit a nemsokára 12 éves lányommal együtt tudunk eltölteni.
Családcentrikus vagyok, szeretem az otthonomat, emiatt is nem vállaltam hosszú külföldi szerződéseket soha. Honvágyós típus vagyok, nekem nagyon fontos az, hogy előadás után haza tudjak menni a saját ágyamba, a kislányom és a férjem mellé. 

A sok fellépés és otthoni feladat után hogyan töltődik fel?
Természetesen nekem is szükségem van pihenésre, amihez nagyon fontos nekem a természet, a zöld környezet a nyugalom. Nálunk az állataink, a kutyám, a macskáim családtagok, ők azok, akik bármilyen rossz hangulatomból ki tudnak rántani. Ferencvárosi lány vagyok, mindig is a természetbe vágytam. Ezért is vettünk Szentendre felett a hegyen családi házat, ahol kilépve a kapun, akár rókával és vaddisznóval is összefuthatok.
Nagyon fontos számomra az énidő, az, amikor csak magam vagyok. Ezt a kora hajnali órákban tudom megtenni, ilyenkor olyan energiák szabadulnak fel a természetben, amit a teraszon – a kávémmal ülve – minden nap magamba szívok. Ilyet a városban nem tudnék megvalósítani.
Amikor pedig elutazunk nyaralni, akkor tengerpartra megyünk. A rák jegyében születtem – akinek nagyon fontos a vízközelség – búvárkodom, fejeseket ugrom, s a tengerből, a vízből olyan erőt merítek, ami aztán jó időre ellát a mindennapi munkában energiával.

Ön az Operettszínház vezető primadonnája, fent van a csúcson. Hogyan indult, s mi lehet még motiváló az Ön számára.
Zeneművészeti Főiskolán végeztem magánének szakon, operaénekesnek indultam. Az első szerepem Gregor Józseffel volt a Don Pasqualéban Szegeden. Később teljesen véletlenül kerültem az Operettszínházba, de itt azonnal beleszerettem ebbe a műfajba. Szélesebb spektrumot kaptam, hiszen itt táncolni, prózázni, játszani is kell, ami többféle lehetőséget nyújt.
Valóban úgy érzem, az operett irodalomból szinte minden jelentős szerepet eljátszottam már.
Nagyon szeretem a musicaleket is, de ezek a szerepek – sajnos – elkerültek, talán azért, mert a hangom nem erre predesztinál engem. Egy-két klasszikusabb musical van, ami régóta nagy vágyam volt. Egyszer majdnem teljesült az egyik – az Operaház fantomjából Christine szerepe – de sajnos egyeztetési problémák miatt nem vállalhattam el.
Ami távolabb áll tőlem – nem is vállalnék ilyet – az a tisztán prózai szereplés, hiszen én nem színésznőként, hanem énekesnőként végeztem.
Az operák közül egyébként a Traviata volt az – ezt már Genovában volt alkalmam elénekelni – ami alatt egy olyan katartikus élményben volt részem, amire még nagyon vágyom újra. Ha ilyen szerepfelkérést kapnék, arra azonnal boldogan igent mondanék.
Tölgyesi Tibor
fotó: Várady Nikolett