A filmvászon hatalma

54

A filmművészet – komplexitása révén – a művészetek közül talán a leginkább alkalmas arra, hogy magával ragadja, elvarázsolja a nézőt. Ez a magával ragadás ugyanakkor alkalmat adott, alkalmat ad arra is, hogy az alkotó, a rendező, filmjével olyan dolgokat, üzeneteket is közvetítsen, ami szinte észrevétlenül képes eljutni, és befészkelni magát, a néző tudatába.

A film, a mozgókép a XX. század nagy találmánya, olyan világokat, élményeket képes – tetszés szerinti alkalommal – elénk varázsolni, amire az emberiségnek az ezt megelőző történelmi periódusaiban még sosem volt módja. De a film új lehetőségeket teremtett az emberek nevelésében, befolyásolásában is, amit érdekes módon elsősorban a diktatúrák propagandista szakemberei fedeztek fel elsőnek. Nem véletlen tehát, hogy mind Szovjet-Oroszországban, mind a Harmadik Birodalomban erőn felül támogatták a filmek elkészítését, forgatását. De ezekben az országokban arra is rájöttek, hogy az ideológiai mondanivalót nem közvetlenül, hanem közvetve – egy cselekménybe ágyazva, a filmszínészek által bemutatva, vagy kimondatva – érdemes eljuttatni a széles néptömegekhez, mert ez által az sokkal hatásosabban rögzül.

Magyarországon – bár természetesen a Horthy korszakban is számos játék- és híradófilm készült – a film, mint a propaganda eszköze, a kommunista hatalomátvétel után, a Rákosi korszakban kezdett kiteljesedni. Ezzel egy időben azonban ezen a területen egyrészt szigorú cenzúra működött, ami letiltotta – illetve már forgatókönyv formájában kiselejtezte – azokat az alkotásokat, melyek nem eléggé lelkesen álltak ki a szocialista eszme mellett. Másrészt megszabták, milyen filmeknek kell megszületni ahhoz, hogy népünk a moziban ülve is csak a legyőzhetetlen új világrend felépítésére, illetve e haladó, baloldali eszme ellenségeinek a gyűlöletére tudjon koncentrálni. Szükségesnek tartották a gondolatokat, de még az ártatlannak tűnő álmodozásokat is irányítani, mielőtt még bárki – akár véletlenül is – rossz útra tévedne.

Az újságíró, kritikus szerző az 1947-2000 közötti filmes időszakot mutatja be számunkra régebbi írásai – részben átdolgozott – gyűjteményes összeállításával. A kötet első fejezete foglalkozik a film és politika viszonyával – illetve ennek változásával a rákosista, a forradalom leverése utáni időszakban – külön részben pedig a filmcenzúrával. Ezután három nagy név – Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre – pályafutásának feldolgozása következik a filmjeikben nyújtott alakításaik nyomon követése alapján.

A magyar zsidó sors filmbeli ábrázolásának egy külön fejezetet szentel a kötet összeállítója, majd a tanulmányválogatás a magyar filmgyárak, filmstúdiók rendszerváltozás utáni – sajnos meglehetősen dicstelen – sorsával, megszűnésük körülményeivel zárul.

Bár nyilván ez a könyv elsősorban a filmes szakembereknek, szociológusoknak, kultúra történészeknek tartalmaz sok információt, a laikusok számára is olyan érdekes, izgalmas olvasmány mely bepillantást enged a filmgyártást motiváló, irányító, befolyásoló rendszerek céljaiba, működésébe. S ha beülünk a moziba egy filmre, ne csak önfeledten nézzük majd azt a filmalkotást, de lássuk is meg, miért, kinek, minek az érdekében vitték vászonra az adott történelmi, társadalmi eseményeket, s azon is érdemes elgondolkodnunk, miért pont akkor, miért pont olyan formában ábrázolták, dolgozták fel azokat.
Tölgyesi Tibor

Gervai András
Állami álomgyár

L’Harmattan Kiadó 2018
Ára: 3450 Ft

Hozzászólás

Please enter your comment!
Please enter your name here