A boszorkányok köztünk járnak!

A misztériumok egyidősek az emberiséggel, hiszen már a barlangrajzokon is felfedezhetünk erre utaló jeleket. Ezekből a transzcendens világfelfogásokból alakultak ki a legkülönfélébb vallások, köztük az ősi természetvallásokat követő irányzat, a titokzatos, és sok ember számára félelmetesen csengő boszorkányság is.

Visszaemlékezve történelmi tanulmányainkra I. (Könyves) Kálmán királyunk kapcsán az az elhíresült, szállóigévé vált kinyilatkoztatása jut elsősorban eszünkbe a boszorkányokról, amelyben tagadja, hogy egyáltalán léteznének. Nem véletlen, hogy a Hősök tere királyi ívében is a hozzá kapcsolódó dombormű alatt a következő felírat olvasható: ‘Kálmán király eltiltja a boszorkányégetést.
Századok teltek el, s talán furcsán hathat, hogy mi most mégis egy hús-vér boszorkánynagymesterrel, Vitóval készítünk interjút, de remélem az alábbi beszélgetésből – hiszen autentikus forráshoz fordultunk – sok minden világossá válik arról, mi is a helyzet manapság boszorkányvonalon.

Kezdjük akkor azzal, mi is a boszorkány meghatározása?
Véleményem szerint a pogány vallásokból származó természetvallás követő, ilyen kultuszt imádó személy. Nem értendők ide a sámánok, akik szintén az ősi kultuszokban alakultak ki, az ő szerepük azonban egészen más. De nincs olyan egyértelmű alapelv a boszorkányok tekintetében, mely mindegyiket átitatná, a nyelvi sajátosságok miatt van, ahol például tündének hívják őket. Földrajzilag tudom, hogy Európában egyébként nem is lehet olyan területet találni, ahol a boszorkányság valamilyen formában ne lenne jelen, s valószínű ez igaz a többi földrészre is.
Egy boszorkány is lehet vallásos, templomjáró, a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Mi nem vagyunk dogmatikusok, tehát elfogadott, ez a hozzáállás, s véleményem szerint össze is egyeztethető. Ha végigmennénk egyébként, mondjuk a keresztény vallási ünnepeken látható, hogy szinte mindegyik a pogány vallásokból lett plagizálva.
Az ember életében gyerekkorában elsősorban a mesék negatív szereplőiként találkozik velük – állandó attribútumuk a vasorr, seprűnyélen lovaglás, fekete macska – gonosz öregasszonyok alakjában. Talán ebből is fakadóan az ember a boszorkányt nőként képzeli el, pedig 10-15 százalékban férfiakat is találunk köztük, s hasonlóan a gasztronómiához – ahol rengeteg a szakácsnő, de a főszakács általában férfi – nálunk is a jelentősebb pozíciókban az erősebb nemet találjuk.

Hogyan kell érteni azt, amit nagy tudású Kálmán királyunk mondott egykor boszorkányügyben?
Ez az idézett mondat annak idején latinul hangzott el – de strigis, quae non sunt, nulla questio fiat! – s szerintem minden későbbi félreértés forrása a fordítás hibája. Ugyanis úgy fordították ezt le, hogy: Boszorkányokról pedig – amelyek nincsenek – ne legyen több szó! Csakhogy a strigis szó nem boszorkányt, hanem testetlen démont, szellemet jelent, amiből az is következett, hogy a boszorkánysággal megvádolt emberek elítélése és kivégzése – általában akasztással – még századokig megtörtént nálunk is. Az egyik legnagyobb ilyen magyar eljárás 1728-ban Szegeden zajlott, ahol végül 12 embert végeztek ki. Egyébként jellemzően, akit perbe fogtak azt el is ítélték, hiszen kínzással, vagy a különböző stigmák – testi jelek – bemutatásával sikerült „bebizonyítani” a vád jogosságát. Érdekesség, hogy akin semmilyen boszorkány mivoltára utaló testi jelet – szemölcsöt, anyajegyet, májfoltot stb. – nem találtak, arról úgy gondolták, hogy az ördög annyira védi, hogy még nem is jelöli meg, s ez ismét a bűnösségét mutatja.

Visszatérve a békés mába, említette, hogy vannak fokozatok a boszorkányok között.
Igen, s érdekes, hogy ez sem egyértelmű a különféle szervezetekben. A Magyar Boszorkányszövetség például a pap, papnő, főpap, főpapnő megfogalmazásokat használta. Az én rendszeremben pedig – mi most építjük a tizennegyedik covent – boszorkányközösséget – beavatott, mester és nagymester megjelölés van.
De azért minket ne úgy képzeljen el senki, hogy egy sötét barlang mélyén valami gyanús folyadékokat kevergetünk, hiszen használjuk az okos telefont, a netet, figyelembe vesszük a modern világ dolgait, amit ötvözünk a régmúltbeli tudással, tapasztalatokkal.

A boszorkány egyik képességét úgy képzeljük el, hogy látja a jövőt. Ezek szerint sokan jósoltatnak Önöknél?
Talán furcsa, de mindenki jósolt már az életében, gondoljunk csak arra, mikor azt mondjuk a gyereknek: Fiam, ha nem tanulsz, nem vesznek fel az egyetemre! Mi más ez, mint színtiszta jóslás.
Alapfokon nálunk minden boszorkány megtanulja a jóslás technikáit – kártyával – de ez még csak a technika. De ehhez még sok dolog kell, amíg valakiről azt mondhatjuk, hogy ő jós, ehhez kell még például a kommunikációs képesség, vagy, hogy hogyan kell tudni bánni egy emberrel. Egy jövőbeni információt átadni mindenki tud, de ezekre senki nem vállalhat garanciát.
Minden ember egy utat jár be, ezért is nevezem a jóslást spirituális ösvénykutatásnak, mert megpróbáljuk megnézni, merre is vezet majd valakinek az útja.

Ebből az következik, hogy a jóslat közlése felelősség is?
Mindenképpen. Ha én mondok valamit valakinek a jövőjét illetően az alapvetően a múltjával kezdődik. Amit azonban elmondunk a jövővel kapcsolatban, az csak egy információ, amit kezelni kell tudni. Ha a várható rosszról beszélek, akkor nekem az is a kötelességem, hogy olyan ötleteket, ideákat is elmondjak, amivel ezt a rosszat el tudja majd kerülni. Ha pedig jó dolog várható a jövőben, akkor sem dőlhet hátra, mert itt is fel kell hívni a figyelmet, hogy ahhoz, hogy ez be is következzen, mi mindent kell megtennie. A jóslásnál mi tehát mondunk valamit – akár jót, akár rosszat – de hogy ez be fog-e következni, az nagymértékben attól is függ, hogy mi tesz – vagy nem tesz – meg az ember azután, hogy innen kilépett az ajtón. Személyre bontottan van három-öt olyan várható fordulat, ami valószínűleg meg fog történni, de ennek hatását az alany viselkedése is befolyásolja majd.

Mennyiben függ a jóslás attól, mit mutat a kártya?
Bár talán ez furcsán fog hangzani – de én ezt minden hozzám jövőnek elmondom – nekem nincs szükség a jósláshoz kártyára, az neki szól. Ennek az az oka, hogy az emberek szeretik vizuálisan is látni a dolgokat, s kártya arra szolgál, hogy ezt megerősítse. Emellett a kártya ad egy rendszert, fazont a jóslásnak, ami kordában tartja a dolgokat.

Hogyan épül fel az az egység, amit Önök covennek hívnak?
Én a boszorkányságban egy saját ágazatot képviselek. Amikor harminc éve ezt a vonalat elindítottam, igyekeztem úgy leegyszerűsíteni, hogy megtartsa az értékeket, de emellett legyen elvi hitbéli alapja, s ne legyen agyonbonyolítva.
Nálunk három törvény van, amit be kell tartani. Az első a pontosság és precizitás törvénye, amit én nagyon szigorúan veszek. Aki nem képes az életét pontról pontra terv szerint megszervezni, az majd a rítusaiban is pontatlan lesz, ez pedig elég komoly problémákat okozhat. Meg kell tanulni, hogy a feladatokra koncentrálni kell, s akkor, amikor szükséges, oda kell tudnunk tenni magunkat. A második a titoktartási törvény, hiszen vannak olyan dolgok, amiről a beavatott senkinek – még a szeretteinek sem – beszélhet. A harmadik az árulás törvénye, ami részben az eszmeiségre, de akár egy másik személyre is vonatkozhat.
Jelenleg 13 coven működik a rendszerben, mindegyik élén egy mester áll, s én, mint egyedüli nagymester, az összes felett állok. Egy-egy ilyen covenben legalább 12 – a maximális létszám 15 – beavatott boszorkánynak kell részvevőként működnie.

Ki lehet tagja a covennek?
A covenba kerülésnél azt nem vizsgálom, hogy valaki kicsoda, mi a vallása, a világnézete, vagy a státusza. De azért vannak kizáró okok, erőszakos bűncselekmények elkövetői, pedofilok szóba sem jöhetnek nálunk, tehát vannak olyan elveink, amiből nem engedünk. Van egy társadalomkövető erkölcsi normánk, emellett olyanok lehetnek tagok, akik képesek beilleszkedni a közösségünk életébe.
Egy boszorkány egyébként – ha mondjuk úgy alakul az élete – el is hagyhatja, ki is léphet a covenből, ezt én megértem és el is fogadom.
Ha egy működő covenből lép ki valaki, akkor van arra lehetőség, hogy helyette egy új tag lépjen be, de ennek szigorú szabályai vannak. Az új tag befogadását a coven minden tagjának beleegyezve kell fogadnia, ha csak egy valaki a nyilvános szavazáson nemmel szavaz – anélkül, hogy megkérdeznénk, miért gondolta így – az új jelölt nem lehet a coven tagja. Ennek oka, hogy ezek kis közösségek, ahol az erő abban rejlik, hogy mindenki bátran felvállalhatja a másikat, s ha valaki ezt nem vállalja a be az új taggal szemben, az előbb-utóbb erodálná, züllesztené a közösséget, aminek megszűnés lenne a vége. Egyébként egy ilyen elutasított jelentkezőt ettől még más – vagy egy éppen épülő – coven befogadhat a tagjai közé, ha ott mindenki igennel szavaz.

Mi történik, ha a ma már bent lévő tagok között tör ki ellentét?
Erre is szabályaink vannak, vegyük azt, két női tag kezd el egymással gyűlölködni. A vitát első körben maguk közötti, konszenzuskereséssel kell rendezniük. Ha ez nem vezet eredményre, belép a covent vezető boszorkánymester, akinek nem az a dolga, hogy állást foglalva igazságot tegyen, sokkal inkább az, hogy – mint egy apa a két vitatkozó gyermeke esetében – békét teremtsen köztük. Ha ez is kevés, akkor hozzám kerül az ügy – ilyenből összesen kettő volt a harminc év alatt – amikor is a vitatkozók mellett a mestert is kiteszem a covenből. Ennek oka, hogyha valaki nem tudott rendet tenni a „gyermekei” között akkor bebizonyosodik, hogy alkalmatlan a coven vezetésére ezért logikus, hogy távoznia kell.

Ki választja ki a coven vezetőjét, a mestert?
Ebből a szempontból demokratikusak vagyunk, amíg épül egy coven s még nem éri el a kívánt létszámot, addig én állok az élén. Ha megvan a „kritikus tömeg” – az a taglétszám, amitől már önállóan létezhet egy coven – a tagok maguk közül választanak vezetőt, én pedig hátralépek, s hagyom őket önállóan működni, az én feladatom innen már csak a felügyelet.

Ezek szerint bárki válhat boszorkánnyá egy év elteltével?
Itt is megkülönböztetünk született, kiemelt lélekkel rendelkezőt, aki egy olyan képességtartomány birtokosa, ami megkülönbözteti a többi embertől. Kicsit olyan ez, mint minden adottság, készség, hisz nem mindenki születik Mozartnak, vagy Dürernek, de komponálni és rajzolni azért bárki megtanulhat. Azonban ez még kevés, mert az első beszélgetésen kiderülhet, hogy más szükséges dolgokban gyenge – mondjuk akaraterő, kitartás, szorgalom, precizitás stb. – így az ilyen nem is válhat beavatottá nálam.
Aztán a másik kategória, aki látszólag nem rendelkezik kiemelt képességekkel, de a felsorolt szükséges dolgokban erős, akkor ő elérheti, hogy egykor beavassuk.
Ma már bárki mondhatja – sajnos mondja is – magáról, hogy ő boszorkány az én nézetem szerint azonban ez nem csak egy kinyilatkoztatás kérdése. Nálam a jelentkezőnek – egy mester vezetésével – végig kell járni egy folyamatot – amit nevezhetnénk képzésnek is – majd ezt követően, egy sikeres vizsga után lesz valakiből beavatott boszorkány. A beavatás után szabadon választhat egy nevet is magának – ez nem publikus – de az azért kívánalom, hogy ne hajdani istenek, vagy próféták nevét válassza.
De hogy mennyi kitartás is szükséges ezen az úton, csak kb. 10% jut el a jelentkezők közül odáig, hogy végül beavatott boszorkány legyen. De mi nem is a mennyiségre, hanem a minőségre megyünk minden tekintetben.
A képzésre visszatérve, van egy általános alapkövetelmény – egy év után nagyon kemény elméleti, s mágikus alaptechnikákat bemutató gyakorlati vizsga – ami után a tanuló tudó személlyé válik. De ez csak az első lépcsőfok, utána is természetesen képeznie kell magát, ha feljebb szeretne lépni a tudásban és egy terület szakértőjévé szeretne válni. Köznapi hasonlattal élve valaki az orvosi, vagy a jogi egyetem elvégzése után általános tudással bír, de belgyógyász, vagy büntetőjogász csak további tanulás által válhat.
Akik részt vesznek, végigcsinálnak egy ilyen képzést, azoknak nem az lesz a legnagyobb eredményük, hogy milyen címmel illetik a végén őket, hanem az, hogy a folyamat alatt kiteljesedett emberré válnak, s a későbbiekben is így fogják élni az életüket. Megváltozik az önképük, önbecsülésük, öntudatuk, a világlátásuk, s ebből következően mások lesznek majd az életbeli döntéseik és cselekvéseik. Ez nem azt jelenti, hogy sérthetetlenek, vagy tévedhetetlenek, de olyanok lesznek, akik tudják, hogy kicsodák, mit akarnak, s azt hogyan tudják majd elérni. Ez pedig nem csak számukra, de egész környezetükre pozitív hatással lesz. Harcosokat nevelünk, akik képesek a saját létezésüket, személyiségüket propagálni, erősíteni és képviselni.
Tölgyesi Tibor