Kép forrása: Spirit Színház

Rudolf Höss, az auschwitzi haláltábor rettegett parancsnokának emlékiratainak felhasználásából készül monodráma Nagy Márk rendezésében és Karácsony Gergely előadásában 152 lépés Auschwitz felé címmel. Az előadást 2019. augusztus 12-én mutatják be a Spirit Színházban.

A Spirit Színházban Perjés János alapító-művészigazgató rendkívül fontosnak tartja, hogy a 20. század egyik legnagyobb tragédiáját, a holokausztot, minél tágabb értelmezésben és minél több történeten keresztül ismerjék meg az érdeklődők. 2018-ban mutatták be Bányai Gábor rendezésében a Mengele bőröndje című előadást, amely Rudolf Mengele, a halál angyalának történetét vázolja fel. Emellé érkezik meg augusztus 12-én a 152 lépés Auschwitz felé című monodráma, amely nem az áldozatok szemszögéből mutatja be a II. világháború rettenetes eseményét, hanem a haláltábor parancsnokának elbeszélését láthatja és hallhatja a közönség.

Ahogy a darab leírásában is olvasható: “ Rudolf Franz Ferdinand Höss az auschwitzi haláltábor egyik parancsnoka volt, ötgyermekes apaként. Sokakban felvetődhet a kérdés, hogyan történhet meg, hogy egy családapa tömeggyilkossá válik? „Nem törtem a fejemet azon, hogy helytelen-e a dolog. Szükségesnek látszott”. A darab kísérletet tesz arra, amire eddig kevesen vállalkoztak: egy parancsnok szemszögéből próbálja megértetni elképzelhetetlent – hogyan történhetett meg a ma is elszomorító tragédia: a holokauszt? A „152 lépés Auschwitz felé” felhívja figyelmünket arra, ne feledjük mi történt, annak érdekében, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Vajon az az út helyes, amin járunk?”

Rendező: Nagy Márk

Szereplő: Karácsony Gergely

Szövegkönyv: Robert Merle: Mesterségem a halál című regényének és Rudolf Höss emlékiratainak felhasználásával  – Nagy Márk és Karácsony Gergely

Előadások időpontjai: 2019. augusztus 12. , 13., október 17.