14. alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált

1027

Január 11. és 17. között Budapestre figyel a világ! Nívójának köszönhetően a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál 14. alkalommal kerül megrendezésre Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, az egész évben üzemelő Fővárosi Nagycirkuszban. A fesztiválon a világ legjobb artistaművészei, kulturális csemegék és szakmai konferenciák várják az érdeklődőket.

Az első Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) szakemberei. Az akkori igazgató, Kristóf István és fia, Kristóf Krisztián munkájában és a fesztivál létrejöttében sokat segített Varjasi László, Eduardo Murillo impresszárió és Franz Czeisler Tihany, magyar származású cirkuszigazgató.
A világ legjobbjai között számon tartott, rangos, nemzetközi elismerésekkel kitüntetett artistaművészek idén négy kontinensről érkeznek, hogy összemérjék egymással kimagasló tudásukat, és bemutassák a magyar közönségnek a cirkuszművészet sokszínű művészeti értékeit.
A produkciókat rangos szakmai zsűri bírálja el: több mint száz cirkuszigazgató, impresszárió, cirkuszi szakember és művészeti vezető érkezik a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjére több mint húsz országból.
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik különlegessége, hogy a magyarországi utazócirkuszok igazgatói egy külön zsűrit alkotnak, akik szintén díjazzák az általuk legjobbnak ítélt artistaművészeket.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központnak, mint nemzeti előadó-művészeti intézménynek egyik kiemelt feladata, hogy megismerje és megismertesse, Magyarországra hozza a világ távoli kultúráit, amelyekből az adott országra jellemző egy-egy szeletet kapunk az artistaprodukciók által.

A verseny idején Budapestre figyel a világ! A meghívott művészek a cirkuszi világ legjobbjai, akik éveken át tökéletesített produkciójukat mutatják be a szakmai zsűrinek és a közönségnek.
A 2022 januárjában megrendezésre kerülő fesztivál nulladik napján, január 11-én 19 órától a Művésztelepen a Circustheatrum Szentivánéji álmodók című workshopját tekinthetik meg az érdeklődők. Shakespeare klasszikus színpadi műve elevenedik meg a cirkuszban. A színház, a cirkusz, a zene és a tánc ötvöződik különleges összművészeti produkcióvá a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium produkciós projektje, a CircusTheatrum új előadásában.
Január 12-én 17 órától kezdődik a Red Carpet Show, az artistaművészek ünnepélyes bevonulása a Fővárosi Nagycirkusz előtt.
A cirkuszművészet rajongóinak januárban is több alkalommal nyílik lehetőségük megtekinteni az „A” és a „B” versenyprogramokat, melyekben a világ legjobb artistaművészei mérik össze a tudásukat.
Január 14-én 13 órától az ígéretes magyar artistatehetségek mutatkoznak be nem csak a közönségnek, hanem a szakmai kiválóságoknak, cirkuszigazgatóknak és impresszárióknak a Newcomer Show keretében.
A XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 17-én egy nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul. A cirkuszfesztivál műsorvezetője Kelly Endrész Bánlaki lesz, aki többgenerációs, híres magyar és angol cirkuszi családok leszármazottja, színésznő, énekesnő, előadóművész és Maka Gyula, a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja.
A világ egyik legnívósabb cirkuszfesztiválja január 17-én ér véget a 19 órától kezdődő Gála Show-és díjátadó ceremóniával.
A fesztiválhoz két tudományos program kapcsolódik: a „Cirkuszépületek Európában” című nemzetközi tudományos konferencia és a „Cirkuszpedagógia lehetőségei a magyar oktatási rendszerben” című pedagógiai módszertani konferencia.
Fővárosi Nagycirkusz
fotó:Urbán Ádám